VoEszchánán hetiszakasz

Aktuális hetiszakaszunk, a VoEszchánán a következő verssel kezdődik: „És könyörögtem az Örökkévalónak abban az időben, mondván…” (5Mózes 3:23).

A következőkben egy előadás szövegét közöljük, amelyet az áldott emlékű Náftoli Hertzka Honig rabbi tartott 5715-ben (1955), és amely aztán a Tiferesz Náftoli a Tóráról című könyvében jelent meg. Honig rabbi Nagysármás (ma Románia) rabbija volt.

Miután túlélte a szörnyű háborút, előbb a Pocking-Waldstadt, majd a Föhrenwald menekülttáborokba került, ahol minden erejével azon dolgozott, hogy újjáépítse a vallási életet és bizakodást, tetterőt öntsön a túlélők maradékába. 5709-ben (1949-ben) az Egyesült Államokba emigrált. Ott a megmaradt kiemelkedő rabbik mellett – élükön a szatmári rabbival, Jojél Teitelbaummal, aki nagyra becsülte őt, és gyakran tanácskozott vele halachikus kérdésekben – az eredeti utat követve, a hamisítatlan Tóra és istenhit megerősítésének szentelte magát.

Honig rabbi a pocking-waldstadti menekülttáborban, nyilvános imádság közben, kezében a Tóra-tekerccsel.

Később az Egyesült Államokban (5745 /1985-ben hunyt el) az egyik legnagyobb halachikus tekintélyként tartották számon, és a Központi Rabbinikus Kongresszus (Hisáchdus HoRábbonim) Halachikus Döntések Bizottságának elnöki tisztét is betöltötte. Mélyreható műveket írt a Tóráról és a halacha összetett világáról, valamint egy olyan áldott leszármazotti vonalat hagyott hátra, amely a Tóra és a hit útjait szigorúan követő halachikus tekintélyekből és olyan személyekből áll, akik a nyilvánosság előtt terjesztik a Tóra tanításait.

Következzenek tehát a szent szavai (amelyeket igyekeztünk a legnagyobb gondossággal fordítani, hogy a lehető legteljesebb mértékben hűek maradhassunk az eredeti forráshoz).

„És könyörögtem az Örökkévalónak abban az időben, mondván”. A midrásban (Tánchumó, VoEszchánán §4) ez áll: Miért mondta, hogy „és könyörögtem”? Azért, hogy bejuthasson a Földre.

Ez azzal magyarázható, amit az áldott emlékű Rási a „mondván” (lémojr, לאמר) szóra vonatkozóan kifejtett: Ez az egyik azon három hely közül, ahol Mózes a Mindenütt Jelenlévő előtt így szólt: „Addig nem hagylak, míg meg nem mondod nekem, hogy teljesíted-e kérésemet vagy sem.”

Továbbá azt is mondhatjuk, hogy a szándék a következő: Íme, tanítónk Mózes imádkozott a Szent, Áldott legyen Ő előtt, még úgy is, hogy számíthatott arra, mindez hiábavalónak bizonyul, könyörgése nem fogadtatik el. Ugyanis imádságával mindenképpen micvót teljesít, hiszen az ima egyszerre micvó és magasztos lelki szükséglet, függetlenül attól, hogy elfogadásra talál-e vagy sem. 515 imát mondott el, ami megfelel a „voeszchánán” szó számértékének.

Ugyanakkor bölcsességében megértette, elég lenne egyetlen további imát elmondania, könyörgése elfogadást nyerne. Mégis attól tartott, mindez olyan lenne, mintha „siettetné a Véget” (megpróbálná kikényszeríteni a Megváltást, d’chikász hákéc), mivel a Szent, áldott legyen Ő, három esküvel kötelezte Jiszroélt, amint azt a Bölcsek világossá tették (Babilóniai Talmud K’subosz traktátus 111a), és ezek egyike, hogy tilos kierőltetni a Véget. Ebből tudhatjuk, hogy ez nem tetszik a Szentnek, áldott legyen Ő. Ezért Mózes saját magával összefüggésben is félt annak a lehetőségétől, hogy talán a Szent, áldott legyen Ő, nem kívánja, hogy akár csak egyetlen további imát is elmondjon, és ezáltal kényszerítse a Vég eljövetelét.

Ezért ez volt az imája a voeszchánán után – miután már 515 imát mondott, ami megegyezik a voeszchánán szó számértékével –, ami azt jelenti, hogy a „mondván” (lémojr) szó valójában egy külön, kiegészítő imádság volt, amely arra irányult, hogy az Örökkévaló nyilatkoztassa ki és tudassa őt arról, teljesíti-e kérését vagy sem. Másképpen, azt kívánta megtudni, hogy a Szent, áldott legyen Ő, akarja-e az, hogy tovább imádkozzon vagy éppen az ellenkezője a helyzet. Mindezzel kapcsolatban Ő ekképpen határozott: „Elég! ne szólj hozzám többé ebben a dologban” (5Mózes 3:26), jelezve, hogy Mózes helyesen következtetett az igazságra: a Szent, áldott legyen Ő, akarata az volt, hogy ne imádkozzon tovább, és ezért abba is hagyta azt.

Ez tehát a jelentése a midrásnak: Miért mondta, hogy „voeszchánán?” Vagyis miért kérte most a Szentet, áldott legyen Ő, hogy válaszoljon neki, teljesíti-e kérését vagy sem? Azért, hogy bejuthasson a Földre. Mert bölcsességében megértette, hogy ha akár csak egyetlen további imát is elmondana, bejuthatna a Földre, ám attól tartott, hogy talán nem szabad tovább imádkoznia, ezáltal siettetnie a Véget. Ezért tette hozzá a „lémojr” (mondván) szót.

Itt érnek véget Honig rabbi szent szavai.

---

Az egyik eskü, amellyel a Szent, áldott legyen Ő, megeskette Izráelt, az, hogy ne siettessék a Véget. Rási ezt így értelmezi: „Hogy ne szaporítsák túlzottan a könyörgéseket ezzel kapcsolatban.” Jojél Teitelbaum rabbi ezt részletesen tárgyalja a Vájojél Mojse című művében (konkrétan az első részben, a Máámár Solojs S’vuojszban). A kérdés további tanulmányozásához számos informatív anyag érhető el az interneten a „Vayoel Moshe english” kifejezésre történő kereséssel.

A nemzedékek során a zsidók gondosan tartották magukat ehhez a szigorú figyelmeztetéshez, jól tudva, hogy a Vég siettetése tilos még spirituális vagy kabbalisztikus eszközökkel is. Ehelyett tovább erősítették a tóratanulásukat és a micvók betartását. A Vég felé irányuló heves vágyakozásuk ellenére türelmesen és hűségesen várták az Örökkévaló Megváltását.

Ez a hozzáállás a tiszta hitből és a hagyományból fakadt. Abból, hogy egyedül a Szent, áldott legyen Ő, Jiszroél Megváltója. Egyetlen kötelességünk az, hogy a Tóra, a micvók és a teljes megtérés révén szellemileg fejlődjünk.

Az eskük megszegőinek büntetése rendkívül súlyos. Ahogy a K’szubojsz traktátus figyelmeztet: „Engedni fogom, hogy testeteket [vadásszák], miként a mező gazelláit és szarvasait.” Ez még azokra is vonatkozik, akiknek tiszták a szándékaik, mint például Jojszéf della Reina vagy Slojmoj Molcho rabbikéi. Róluk később bővebben is szót ejtünk majd. 

Jojszéf della Reina rabbi és öt tanítványának szörnyű története (Varsó, 5665 /1905)

Ahogy Honig rabbi az értésünkre adja, még Mózes is tartózkodott attól, hogy akárcsak egyetlen további imát is mondjon, méghozzá azért, hogy elkerülje a Vég előidézéséhez kapcsolódó súlyos aggodalmat. Mit mondjunk akkor azokról az eretnekekről, akik teljes mértékben tagadják a kényszerítés, a Vég és a jövőbeli Megváltás fogalmait? Létrehoztak egy entitást, amely azt állítja, hogy a zsidó népet képviseli, miközben tagadják az Örökkévalót, az Ő Tóráját és a Szent Nép egyediségét – amelynek a Tórával kapcsolatos fáradozásai fenntartják a világot.

Ezek az eretnekek világszerte meggyalázzák az Ég Nevét, ami miatt a nemzetek Jiszroélt a Tóra elhagyóinak, fosztogatóknak és gyilkosoknak tekintik. Kevesebb ártatlan zsidót vezetnének tévútra, ha azok, akik rabbiknak álcázzák magukat, és igazolják őket, nem viselnének „állatszőr ruhát, hogy hazudjanak” (Zakariás 13:4) – ezt az eretnekséget „megváltásként” vagy „megmentésként” feltüntetve, sőt merészelve az eretnek vezetőket a zsidó nép vezetőiként megkoronázni.

Ha már ilyen szigorúan figyelmeztettek bennünket arra, hogy ne hozzuk előre a Véget kényszerítő erővel, még tiszta szándékokkal sem, mennyivel inkább szükséges távol tartanunk magunkat az abszolút eretnekségen alapuló cselekedetektől.

Sábosz Náchámu napján a Háftoróban ezt olvassuk: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, mondja I-tenetek” (Ézsaiás 40:1). Erősítsük meg magunkat, hogy sikerüljön teljesen elhatárolódnunk a hamis ideológiáktól, az eretnekségektől és a hagyományos hitünktől való eltérésektől! Egyedül az Örökkévaló a Megváltónk és Vigasztalónk; az igazi Megváltáshoz vezető kizárólagos út a cselekedeteink javítása, valamint a Tóra és a micvók gyakorlásának erősítése.

Legyen az Ő akarata, hogy a reggeli ima szavai mielőbb beteljesüljenek: „Ragyogjon új fény Sionra, és érdemeljük meg mindannyian mielőbb, hogy élvezhessük a fényét”, ámen!

---

Megjegyzés Jojszéf della Reina és Slojmoj Molcho rabbikról:

Jojszéf della Reina rabbi egy jeles kabbalista tanító volt, aki a 15. században (a zsidó naptár szerint az 5200-as években) tevékenykedett. Ő és tanítványai megpróbálták idő előtt elhozni a végső Megváltást azáltal, hogy a gyakorlati kabbala és a szent nevek segítségével a hatalmuk alá vonják a tisztátalanság erőit.

Ezzel kapcsolatban a Chászám Szojfer azt írja (Shu"t [Responsa] Chászám Szojfer, 6. kötet, 86. szakasz), hogy az a tilalom, amely szerint imádságok szaporításával nem szabad kényszeríteni a Véget, kifejezetten olyasféle cselekedetekre vonatkozik, mint amilyeneket Jojszéf della Reina és társai eszközöltek, jóllehet a mielőbbi Megváltásért is esdeklő imádkozás továbbra is megkérdőjelezhetetlen, mindennapos kötelességünk marad. Hasonlóképpen Cháim Vitál rabbi, a szent Ári legkiválóbb tanítványa, kifejezetten Jojszéf della Reina rabbit (valamint Slojmoj Molcho rabbit) említi a gyakorlati kabbala alkalmazásával járó rendkívüli veszély legfőbb példájaként (Sá’ár HáK’dusó, 3. rész, 6. kapu).

Jojszéf rabbi jó szándékú törekvése ellenére, amely a Megváltást célozta, a kísérlet katasztrofális kudarcot vallott. A tragikus végkifejlet rá és követőire egyarán szörnyű csapást mért: többük halálát eredményezte, mások elvesztették ép elméjüket, és megbízható beszámolók szerint néhányan teljes eretnekségbe süllyedtek – ez a borzalmas kimenetel mélyreható figyelmeztetésként szolgál minden olyan kísérlet ellen, amely „erővel akarja előidézni a Véget”, még ha szellemi eszközökkel is.

Hasonlóképpen, Slojmoj Molcho rabbi Portugáliában született ánuszim (olyan zsidók, akik az inkvizíció hatására arra kényszerültek, hogy elrejtsék a hitüket, és akiknek el fel kellett venniük a kereszténységet) családba, a spanyol kiűzés időszakában. Miután bátran visszatért hamisítatlan zsidó identitásához és ősi gyökereihez, elmélyült a Tóra tanulmányozásában, folyamatosan növelte a szentségét, és magas szintre jutott a kabbala tanulmányozásában. Kiszámította a Megváltás idejét, és kapcsolatba lépett a világ vezetőivel annak érdekében, hogy felgyorsítsa Jiszroél megváltását, de végül az inkvizíció elfogta, és Mantovában máglyán elégették; 1532-ben (5292-ben) mártírhalálával szentelte meg az Örökkévaló nevét.

*

Bár nem kívánunk feleslegesen a múlton időzni, e két személyiség örökségét illetően fontos megkülönböztetést kell tennünk: míg Slojmoj Molcho rabbit a legnagyobb Tóra-tudósok is széles körben tisztelik, Jojszéf della Reina rabbi történelmi megítélése alapvetően más.

Például a szentéletű kabbalista, Mojse Cordovero rabbi (a Rámák) kifejezetten úgy fogalmaz (Párdész Rimojnim, Sá'ár P’rátéi HáS’mojsz, 1. fejezet), hogy az ősi bölcsek azért rejtették el a szent neveket, hogy méltatlan személyek ne élhessenek vissza velük, hivatkozva „Jojszéf della Reinára és hozzá hasonlókra, akik elpusztítják I-tenünk Házát és megsokasítják a repedések számát”. Továbbá a Széfer HáGilgulim (66. fejezet) feljegyzi, hogy a szent Ári látta, ahogy „Jojszéf della Reina rabbi” lelke egy fekete kutyába vándorolt, büntetésül azért, mert gyakorlati kabbalát alkalmazott és tömjént ajánlott fel ávojdó zoró (bálványimádás) céljából.

Mojse Cordovero rabbi (a Rámák): „Jojszéf della Reina és hozzá hasonlók, akik elpusztítják I-tenünk házát, és megsokasítják a repedések számát.” (A Párdész Rimojnim című könyv)

Ennek fényében megdöbbentő, ugyanakkor sokatmondó volt, amikor a kérdés vizsgálata során egy bizonyos messiási szekta vezetőjének szavaira bukkantunk. Az egyik beszédében úgy döntött, hogy kifejezetten Jojszéf della Reinát dicséri – ahelyett, hogy a mindenki által tisztelt Slojmoj Molcho rabbit emelte volna ki –, és Jiszroél nagy alakjai közé sorolta őt, akinek a Megváltás iránti heves vágya azt eredményezte, hogy meszirusz nefessel cselekedett, „feláldozva saját lelkét, hogy kikényszerítse a Véget”. Az, hogy őt részesítette előnyben árulkodó, és nyilvánvalóvá teszi, milyen mértékben tért el klál Jiszroél elfogadott útjától.

E torz dicséret felfedi e mozgalom mélyen gyökerező téveszméjét. Olyan személyiséget állítani például, mint az „önfeláldozás” mintaképét, akinek cselekedetei eretnekséghez és pusztuláshoz vezettek, a Tóra értékeinek eltorzítása. Arra utal, hogy a követőknek utánozniuk kellene katasztrofális példáját a Vég kikényszerítése érdekében, vakon feladva saját hitüket egy önjelölt messiás köré épülő, mesterséges megváltás kedvéért. Azáltal, hogy figyelmen kívül hagyja a Jojszéf della Reina katasztrofális kudarcával kapcsolatos súlyos, hagyományos figyelmeztetéseket, ez a szekta újabb példát szolgáltat arra, hogy teljesen elszakadt az autentikus zsidóságtól. Nem meglepő, hogy azok, akik ilyen torz ideológiát vallanak, természetesen a cionista szélsőségesség mellé is odaállnak – mindamellett, hogy a Tórától és annak parancsolataitól is jelentősen eltérnek –, teljesen elhagyva a Tóra türelmes, hűséges útját, amelyre Ézsaiás próféta is utal, amikor kijelenti: „Aki hisz, nem sürget” (Ézsaiás 28:16).