Tecáveh - תצוה

Hetiszakaszunk a „Veátó tecáve” – „Te pedig parancsold” szavakkal kezdődik (27:20), melyek a menóra olajával kapcsolatos parancsolatra utalnak.

A Báál HáTurim, vagyis Jákov Ben Áser rabbi kommentárjában megjegyzi, hogy a tecáve (parancsolj) szónak ugyanaz a numerikus értéke (gemátria), mint a „násim cáve” (parancsold a nőket) felszólításnak.

Az összefüggést a Bölcseink tanításait (Babilóniai Talmud Brochojsz traktátus 17a) segítségül hívva lehetséges megérteni: „Ráv azt mondta Rabbi Ḥijjának: Milyen érdem alapján részesülhetnek jutalomban a nők (hiszen általában nem kötelesek a Tóra tanulására)? Rabbi Ḥijjá így válaszolt: A Tóra tanulásának jutalmát azért érdemlik meg, mert elviszik gyermekeiket a zsinagógába, hogy ott a Tórát olvassák, és mert elküldik férjeiket a tanházba tanulni, illetve amiért várják férjeiket, amíg azok visszatérnek a tanházból”

A gyermekek oktatásáért elsősorban az anya felelős, mivel ő a család szíve. Ezért az anyák feladata, hogy fiaikat és leányaikat a Tóra és az istenfélelem útján neveljék; e fontos szerepük révén pedig teljes, és a férjeikkel megegyező részesedést szereznek a Tórában.

A menóra a Tórára utal, amely a bölcsesség, lámpásai pedig az emberi lelkekre. A Szent, áldott legyen Ő, elrendelte, hogy a gyermekek lelkét a lángokhoz hasonlóan „felszítsák” a menóra, azaz a Tóra bölcsessége alapján, amíg a láng önmagától képessé nem válik folyamatosan égni. Ez az Ég, a Tóra és a parancsolatok félelmének állapotát jelenti, amely már külső segítség nélkül is fennáll, ezáltal a Mindenható és Tórája iránti szeretet önállóan ég bennük, anélkül, hogy szenvedések stb. révén emlékeztetni kellene őket, I-ten ments.

Ez a násim cáve gemátriájának lényege. Azt jelenti, hogy az említett lelki emelkedés az anyák és feleségek mély odaadásán keresztül valósul meg.

---
Az ismertetett tanítás a budapesti születésű, majd a pressburgi (Pozsony) jesivában tanuló Slomo Jehuda Schwartz rabbitól származik, aki később Szombathelyen élt és a város jeles Tóra-tudósai közé tartozott. Gondolatai az 5697-ben (1937) Budapesten kiadott Ávné Sájis אבני שי"ש című könyvében lelhetők fel.

A könyvet a kor vezető rabbinikus tekintélyei látták el meleg és lelkes ajánlásaikkal, köztük Mordecháj Méir Bennett, a szombathelyi (Steinamanger) ortodox közösség rabbija; Ákiva Szojfer rabbi, aki Pozsony rabbija és a helyi, nagyhírű jesiva vezetője volt, egyben a szerző tiszteletreméltó tanára; valamint Jiszroél Weltz rabbi, Budapest egyik kiemelkedő dájánja (bíró), aki Schwartz rabbit méltatásában „kedves tanítványomnak” nevezi, további megtisztelő titulusok mellett.

Érdemes megjegyezni, hogy művében Schwartz rabbi kiemeli a Hizáháru társaság tevékenységét, amelynek fókuszában a szegény fiúk támogatása állt, annak érdekében, hogy Tórát tanulhassanak. Könyve bevezetőjében háláját fejezi ki ennek a szervezetnek, amiért támogatta őt is, egyszersmind lehetővé tette számára, hogy egészen az esküvőjéig a szent jesivában tanulhasson. Hasonlóképpen dicséri azon budapesti fiatalembereknek nyújtott folyamatos támogatásukat, akik a Tóra tanulmányozásával fáradoznak, megjegyezve, hogy e támogatás révén a diákok hozzájuthatnak a kellő lelki erőhöz, hogy bármily nagy megpróbáltatást kiálljanak – különösen a kötet megjelenésekor a zsidóságra nehezedő sötét időszakban.

---

**Erő és bátorítás szavai**

A nőknek és anyáknak: tudjátok meg, milyen hatalmas erő van a kezetekben Jiszroél közösségének jövője szempontjából! Különösen itt, Magyarországon, ahol oly kevesen maradnak hűek a Tóra útjához, a nők és anyák érdeme és felelőssége rendkívül nagy. Azzal, hogy támogatjátok férjeiteket, továbbá megerősítitek fiaitokat és leányaitokat a tóratanulásban és a micvák betartásában, biztosítjátok, hogy a magyar zsidóság dicsőséges és nemes lánca ne szakadjon meg hazánkban.

Elkötelezettségetek a Tóra otthonait építi. Hitetek lobbantja fel az onnantól szűntelen felfelé törekvő lángokat. Általatok a Tóra menórája képes lesz tovább ragyogni, egészen addig, amíg meg nem érdemeljük az igazi Megváltást, hamarosan, még a napjainkban, ámen!


---

Gemátria számítás


Tecáve: תצוה

Táv (ת) = 400

Cádik (צ) = 90

Váv (ו)= 6

Hé (ה) = 5

Összesen: 501

Násim cáve: נשים צוה

Násim:

Nun (נ) = 50

Sin (ש) = 300

Jud (י) = 10

Mem (מ) = 40 → 400

Cáve:

Cádik (צ) = 90

Váv (ו) = 6

Hé (ה) = 5 → 101


400 + 101 = 501

Tecáve = Násim cáve

Next
Next

Trumá