Trumá

A Miskánról: Tóra, ávojdó és chászidusz

Elisá Rosenfeld rabbi

Az aktuális hetiszakasz 26. fejezete a sivatagi szentélyről, a Miskánról szól. A következő gondolatot a Nagyváradon született Elisá Hálévi Rosenfeld rabbi fogalmazta meg, aki a Kassán működő Sául Brach tanítványa volt, és Nagyvárad rabbijaként és a helyi jesiva vezetőjeként, később pedig Londonban tevékenykedett. Itt is hunyt el 5742/1982-ben. Kora vezető tóratudósai nagyra becsülték, tehetséges szónok volt, számos könyvet írt. Jelen értekezése a Kochvé Or כוכבי אור című műve 2. kötetének 52. oldalán található.

---

E hetiszakaszban a sivatagi Hajlék, a Miskán elkészítésével kapcsolatban azt is megparancsolták nekünk, hogy lássuk el kárpitokkal, amelyek képesek befedni azt. Mint tudjuk, a Miskán az istenszolgálat (ávojdó) szimbóluma, ám az önmagában, a Tóra nélkül mit sem ér. Fentebb említettük, hogy a Tóra ávojdó és jámborság (chászidusz) nélkül nem marad meghatározó szerepében olyan sokáig, mint a Tóra chászidusszal együtt. Azokon a helyeken, ahol a Tóra szorgos tanulmányozásának túl a chászidusz útjait is követték, a zsidóság tovább bizonyult életképesnek, mint azokon a helyeken, ahol ugyan kitartóan tanulták a Tórát, viszont a chászidusz fénye nem ragyogott rájuk.

Ugyanakkor az is igaz és bizonyos, hogy ott, ahol a Tórát chászidusz nélkül gyakorolták, a Tóra sokkal tovább irányította a közösség életét, mint azokon a helyeken, ahol, jóllehet valóban chászidusz jellemezte a zsidók viselkedését, a Tóra mély tanulására nem fordítottak kellő figyelmet. Látható, hogy ahol a Tóra és a chászidusz praxisa egyaránt jellemző volt, ott a Tóra virágzott; nem következett be szakadás, sem nézeteltérés, és méltatlankodás zaja sem töltötte be az utcákat. Az egyik nemzedéket a másik követte, ám a Tóra és a judaizmus mindvégig megmaradt köreikben. A zsidók mindennapjai a Tóra körül forogtak; a zsidó utcákat a Tóra alapelvei formálták, és egyáltalán, a Tóra szellemisége meghatározta az élet minden területét. A fiúk apáik útját követték, az újabb generációk semmiben sem különböztek a korábbiaktól.

Nem így alakult viszont ott, ahol a chászidusz nem vert gyökeret. Ezeken a helyeken a zsidóság lehanyatlott, majd elsorvadt. Azok, akik félték az Örökkévalót, napról napra kevesebben maradtak. Minden családban előfordult, hogy egyesek hátat fordítottak a hagyományoknak, és mindörökre elvesztek a zsidóság számára. A Tóra tisztelete visszaszorult, és a tóratudósok száma is elenyésző volt.

Azokban a közösségekben pedig, ahol a Tórát elhanyagolva követték a chászidusz iránymutatásait, a judaizmus végül teljesen megsemmisült. A Tóra útjai feledésbe merültek; a tanházak kiürültek, és a zsidók többsége egy-két nemzedék alatt lerázta magáról a Tóra és a parancsolatok jármát. A fiúk eltávolodtak az apáik útjaitól, az unokák pedig már teljességgel elidegenedtek a zsidóságtól.

Ezért tudatosítanunk szükséges, a szívünkbe kell vésnünk, illetve egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a Bölcseink három dolgot jelöltek meg, amelyeken a világ nyugszik: az első helyre a Tórát tették, és csak utána következik az ávojdó, majd végül a jócselekedetek (Ovojsz 1:2).

Szavaik útmutatóul szolgálnak, egyszersmind meg is parancsolják Jiszroél minden fiának, hogy tartsák fenn ezt a rendet: Tóra, istenszolgálat és jótékonyság. Ily módon még egy olyan házban is, amelynek alapját az ávojdó adja, a Tórának mindig szem előtt kell maradnia, mert „a faragatlan nem fél a bűntől, és a tanulatlan sem lehet jámbor (chászid)” (Ovojsz 2:5).

Ezért az istenszolgálat helyét biztosító Miskánt tíz kárpit borította. Ez a Tórára utal és emlékeztet, amely a Tízparancsolatban foglaltatik. A Tóra ráadásul úgy rendelkezett, hogy egyszer öt, és még egyszer öt kárpit legyen egymáshoz kapcsolva. A Tízparancsolat is két táblára volt felírva: az első öt, amely az ember és a Mindenütt Jelenlévő közötti parancsolatokat tartalmaz, az egyik táblára, a fennmaradó öt parancsolat pedig, amely az ember és a társai közötti viszonyulási módokról rendelkezik, a második táblára került. A két, öt-öt egybefogott és összevarrt kárpitból álló formációt szintén összekapcsolták, hogy egyetlen egységet alkossanak. Mindez arra figyelmeztet, hogy az istenszolgálat helyszínén az embernek fel kell emelnie a szemét, hogy láthassa a Tóra jelképét. Tudatosítania szükséges, hogy az ávojdó a Tóra árnyékában és védelme alatt áll. Tóra nélkül istenszolgálat sem létezhet.

Emlékezzünk arra is, hogy a Tóra két részét, melyeket különálló kőtáblákra véstek, össze kell kapcsolni: az ember és a Mindenütt Jelenlévő közötti ügyekkel foglalkozó parancsolatokat együtt szükséges kezelni az emberek egymás közötti kapcsolatait szabályozókkal. Nem szabad elválasztani őket egymástól. Aki csupán az egyik területre fókuszál a kettő közül, az nem teljesíti a Tórát. A Tóra nem „kárpitoknak” nevezte ezeket a kárpitokat, ehelyett így fogalmazott: „A Hajlékot pedig készítsd tíz kárpitból” (2Mózes 26:1) – hogy megtanítsa, a Tórát jelképező kárpitok maguk a Miskán. A Miskán rendeltetése és lényege maga a cél, amelyért az ávojdó is létezik, ahogy a vers mondja: „Mert nem az égőáldozatokról és vágóáldozatokról beszéltem atyáitokkal, és nem azokról parancsoltam nekik (...) hanem azt parancsoltam nekik, mondván: Hallgassatok a szavamra” (Jeremiás 7:22–23).

---

Lábjegyzet a chászidusz (jámborság) kifejezéshez

Rosenfeld rabbi, aki maga is haszid volt, a chászidusz kifejezést nem csupán a klasszikus etikai vagy spirituális kategóriára utalva használja, ahogyan az a Bölcseink szavaiban, illetve a korai forrásokban megjelenik. Így például a Talmudban ez áll: „Ráv Jehudó azt mondta: aki haszid akar lenni, annak teljesítenie kell a Nezikin („Károk”, a Misna negyedik rendje) előírásait” (Bává Kámmó 30a), és ugyanitt további nézetek is szerepelnek arra vonatkozóan, hogy milyen utat kell bejárnia annak, aki haszid akar lenni. Ezek az egyén morális kifinomultságára, az önfegyelemre és a Tóra keretein belül szilárdan megalapozott jámborságra utalnak.

Hasonlóképpen, Pinchász ben Jáir rabbi így tanította: „A Tóra éberséghez vezet (…) a tisztaság pedig chásziduszhoz vezet” (Ávojdó Zoró 20b). Mellékesen érdemes megjegyezni, hogy ezeket a tanításokat alapul véve írta meg később Mojse Cháim Luzzatto rabbi alapvető művét, a Mesillász Jesárimot.

Rosenfeld rabbi szándéka azonban egyértelműen az, hogy a chászidusz kifejezés magában foglalja azt is – és talán még inkább azt –, amit az ő korában haszid mozgalomként ismertek. Gondolatait abban a történelmi valóságban vetette papírra, amelyben e mozgalom alapjai már kellőképp erőssé váltak, ám ő észrevette és figyelmeztetett is a chászidusz bármely olyan formájában rejlő súlyos veszélyekre, amely nem a Tóra tanulmányozásával és következetes betartásával kezdődik, és nem szilárdan ezeken alapul. Véleménye szerint az ilyen „Tóra nélküli chászidusz” sokkal rosszabb, mint a chászidusz nélküli Tóra.

Bár úgy véli, hogy a zsidó élet ideális és teljes formája a Tóra és a jámborság együttese – amelyet a devékusz (I-tenhez való ragaszkodás és spirituális kötődés) formájában értelmez, a szív szolgálatának hangsúlyozásával, valamint egy igaz, jóságos vezető felé irányuló kötődéssel vagy hűséggel, amely akkor, ha a vezető valódi cádik (igaz ember) és nem sarlatán, hatalmas értékkel bír – természetesen a zsidó szokások és öltözködés megőrzésével együtt –, mégis teljes legitimitással ruházza fel a Tóra chászidusz nélküli betartását is. Állítása ezért főképp az, hogy a chászidusz, amennyiben hiteles és a Tórára épül, erősebb védelmet és folytonosságot biztosít a jövő nemzedékei számára.

Nem feltétlenül kell egyetérteni Rosenfeld rabbi értékelésével a Tóráról, jámborság nélkül, vagy éppen azzal felvértezve. Meg tudjuk érteni az álláspontját, anélkül, hogy teljes mértékben magunkévá tennénk azt. Azonban a „Tóra nélküli chászidusz” kapcsán kifejtett fájdalmas és erőteljes figyelmeztetései így is tragikusan meggyőzőek maradnak.

Az elmúlt években itt, Magyarországon tanúi lehettünk egy önjelölt – messianisztikus és cionista jellegű – „haszid” mozgalom ténykedéseinek. E mozgalom, amely nagyrészt önérdekű és opportunista egyénekből áll, köztük számos önmagát „visszatérőként” jellemzővel a sorai között, nem mutatott visszafogottságot sem a közösségi intézmények kihasználásában és átvételében, ahogyan az ortodox közösség esetében történt, * sem a befolyásos politikai szereplőkkel való megkérdőjelezhető kapcsolatok ápolásában, ami élesen ellentétes a Tórához hű zsidóság hagyományos útjával. A csoportot a médiában ismételten pénzügyi visszaélésekkel hozták összefüggésbe – olyan fejleményekkel, amelyek finoman fogalmazva sem növelik a zsidók iránti szeretetet, valamint súlyos és félelmetes chilul Hásemhez (I-ten nevének meggyalázásához) vezetnek.

A keserű irónia az, hogy ők azt állítják, épp ez a magatartás hozza el a „megváltást” – valójában egy, csak a képzeletükben létező megváltást, amelynek középpontjában egy elhunyt vezető áll, akit messiásnak hirdetnek. A valóságban azonban úgy tűnik, hogy ez csak meghosszabbítja a száműzetést – I-ten óvjon minket!

Erősítsük tehát magunkat a Tórában, az istenszolgálatban és az autentikus chásziduszban, és törekedjünk arra, hogy igazi megelégedést okozzunk a Teremtőnek, áldott legyen a Neve, és akkor Ő biztosan megajándékoz minket minden jósággal és áldással, ámen!

---

* Itt helyénvaló felidézni Rásinak a Talmud (Sábosz 120a) egy, a Szombaton elvégzett cselekedetek fejében elnyerhető fizetés vagy jutalom kérése, illetőleg elfogadása kapcsán feltett kérdését kommentáló szent szavait. A Talmud még úgy is döbbenten teszi fel a kérdést: „Elképzelhető, hogy a haszidok így cselekednének?” (Chászidé ágré de-Sábbátá sáklé? חסידי אגרא דשבתא שקלי), hogy valamilyen formában esetleg ténylegesen lehetne engedményeket keresni. 

Rási többször is elmagyarázza, hogy a haszid az, aki lemond arról, ami az övé, feladja a személyes haszonszerzés lehetőségét minden olyan ügyben, amelyben a helytelen cselekedet legcsekélyebb nyoma vagy gyanúja is felmerülhet, és aki önként visszavonja saját követeléseit.

Ezek a szavak rámutatnak jelenlegi valóságunk keserű iróniájára: azok, akik hangosan „haszidoknak” nevezik magukat, és kizárólagos tulajdonjogot követelnek a chásziduszra, nemcsak, hogy nem mondanak le egyetlen fillérről sem, ha bármilyen gyanú, félreérthető áthallás vagy akár csak a legcsekélyebb aggodalom is felmerülne, hanem nyíltan állítanak félre mindenkit és einstandolnak vagyontárgyakat, megsértve rabbinikus bíróságok ítéleteit és az alapvető emberi tisztességet, mindezt nyilvánosan és fényes nappal, további rossz cselekedeteik mellett.