Tázriá - תזריע

Aktuális hetiszakaszunkban ez áll (3Mózes 13:13): „Tiszta, mert egészen kifehéredett”.

Első pillantásra ez nehezen érthető: ha a betegség jelei itt-ott megmutatkoznak, az ember tisztátalanná válik; ám mihelyst a betegség teljesen elborítja, tisztának nyilvánítják?

Ehelyütt közöljük Mojse Isserles rabbi (más néven Remó) szavait, aki közvetlenül e vers kapcsán fejti ki gondolatait, valamint a Chászám Szojfer és Joel Teitelbaum rabbi szintén ide kapcsolódó megjegyzéseit. Szavaik lényege az, hogy amikor egy személy tisztátalansága mindenki számára látható, nincs szükség arra, hogy tisztátalannak nyilvánítsák, hiszen nem jelent veszélyt – mindenki világosan látja ugyanis, mi, illetve ki is ő valójában. A veszély akkor kezdődik, amikor bizonyos területeken a tökéletesség leplébe burkolódzik, esetleg a jámborság vagy a Tóra álcáját ölti magára, miközben az eretnekség mérge rejtezik benne. Nos, ekkor szükséges mindenkit figyelmeztetni, és fennen hirdetni: „Tisztátalan! Tisztátalan!”

Mindez emlékeztet arra, amire Jánnáj király figyelmeztette feleségét: ne félj a p’rusimtól (akik teljesen igazak), sem a c’dukimtól (akiknek romlottsága nyilvánvaló), sokkal inkább a képmutatóktól, akik hasonlítanak a spirituális bőrbetegségtől sújtottakra, akik elrejtik tisztátalanságukat (lásd Babilóniai Talmud, Szojtó traktátus 22b).

---

A Remó szavai (Tojrász HaOjló, III. rész, 77. fejezet):

E betegség törvényei közül: amikor a folt az egész testre kiterjedt, tiszta lett – ami egy csodálatos utalás. Tudniillik, ha a benne lévő gonosz nyilvánvalóvá vált volna, és teljesen elborította volna őt a bőrprobléma a cselekedetei és a tévhitei miatt, és a viselkedése egyáltalán nem tükrözött volna jó jellemvonásokat, a kohénnek sem kellett volna tisztátalannak nyilvánítania, hiszen az emberek pontosan tudták volna, hogy óvakodniuk kell tőle és a nézeteitől. Ily módon nem különbözött volna a többi eretnektől a világon – azoktól a maradéktalanul gonosz egyénektől, akiktől az emberek magától értetődő természetességgel tartják távol magukat, gonoszságuk ugyanis nyilvánvaló.

Ha azonban a betegség jelei nem terjedtek ki az egész testére, és megmaradt benne valami a tökéletességből, akkor fennáll a veszélye, hogy miként mások megtanulhatják tőle e tökéletességet, úgy végül a romlott hiedelmeit is eltanulják; ezért kellett tehát őt tisztátalannak nyilvánítani.

---

A Chászám Szojfer szavai (D’rasojsz, Áv 7., 325a. o.):

Így van írva: „Irtson ki az Úr minden sima ajkat és nagyokat mondó nyelvet! Mert ezt mondják: Győzzük nyelvvel, segítenek rajtunk ajkaink, ki lehetne úrrá rajtunk?” (Zsoltárok 12:4–5).

Ez a vers az eretnekekről és a hittagadókról szól, akik elcsábítják embertársaikat. Ha nyíltan tagadták volna I-tent és az Ő Mózes szolgáját, halálra ítélték volna őket; ehelyett jámborokként és igazakként közelednek, és a Tóra szavaival vonzzák magukhoz hallgatóik szívét, miközben kellemes beszédükben halálos mérget rejtenek, amely a hallgatóságuk lelkének legbelsőbb zugaiba hatol, beléjük mar, és az ártalom nap mint nap folytatódik a kígyóméreg hatásához hasonlatosan – amint arra valóban figyelmesek is lehetünk korunk sok szónokával összefüggésben.

Jóllehet maguk teljesen gonoszok, mégis visszafogják nyelvüket, hogy ne beszéljenek szabadon, nehogy társaik már a kezdet kezdetén ráismerjenek eretnek mivoltukra; mert ha így történne, eltávolodnának tőlük, és nem esnének csapdájukba.

Az „ajak” valójában falakat és kerítést jelentenek a nyelv számára. Akiknek sikerül oly módon őrizniük beszédüket, hogy ne nyilvánítson ki mindent, ami a szívükben lakozik, azokat „sima ajkúakként” jellemzik. Velük kapcsolatban fohászkodott így Dávid király, béke legyen vele: „Irtson ki az Úr minden sima ajkat”, amelyből a „nagyokat mondó nyelv” szól – azokét, akiknek a beszéde I-ten és Tórája elleni gőgről árulkodik, mégis rendelkeznek „ajkakkal”, amelyek, mint valamely lepel, képesek elrejteni valódi, romlott természetüket. Bár vágná szét a Teremtő e takarót, hogy ne tudjanak elrejtőzni, így a képmutatók lelepleződjenek, ezáltal az emberek képessé váljanak óvakodni tőlük!

„Mert ezt mondják: Győzzük nyelvvel” – elég erősek leszünk ahhoz, hogy visszafogjuk a nyelvünk késztetését, hogy ne fedje fel, mi rejlik a szívünkben. „Segítenek rajtunk ajkaink” – hogy gátként és kerítésként szolgáljanak nyelvünk számára. „Ki lehetne úrrá rajtunk?” – ekképpen csapdába ejtik az embereket, és a pusztulásba vezetik őket. Emelkedjen fel a Teremtő, és leplezze le ezeket a képmutatókat!

---

A Divré Joél címet viselő könyvében (a Smini hetiszakasz végén) Joél Teitelbaum rabbi, a Kli Jokor című könyv nevében a következőket írja:

A képmutatók tulajdonsága, akik igaznak mutatják magukat, miközben titokban csapdákat állítanak, sokkal rosszabb, mint a nyíltan gonoszoké; mert a tisztaság jelei, amelyeket közszemlére tesznek, segítenek számukra véghezvinni sanda terveiket és félrevezetni másokat.

Az áldott emlékű Joél rabbi hozzáteszi:

Ebből megérthetjük, milyen nagy a gonoszsága ezeknek az embereknek, akiknek a lelke bűnös, és akik a vallás rombolását és a tisztátalanság erőit a Tóra és az istenfélelem köntösébe burkolják, és úgy nyújtóztatják patáikat, mintha csak azt mondanák: „Látod, én kóser vagyok, és minden cselekedetemet a Tóra szabályozza”. Mégis ők a legrosszabbak mind közül, mert e csalás révén sok istenfélő embert csábítanak csapdába. Valóban, ami a tisztaság jelének tűnik, az csak tisztátalanságot ad a tisztátalansághoz, mert ezen keresztül válnak képessé félrevezetni az embereket, megrontani, és a pusztulás mélységeibe taszítani őket. I-ten óvjon meg bennünket!

*

זה לשון קדשו של הרמ"א בספר תורת העולה ח"ג פ' ע"ז

מדיני צרעת כאשר פרח הנגע בכולו היה טהור, והוא רמז נפלא, כי אם היה נגלהו רעה בתוכו והיה כולו מלא צרעת מצד מעשיו ודעות שלא היה מתנהג במדות טובות כלל, לא הוצרך הכהן לטמאותו, כי היו יודעין להשמר ממנו ומדיעותיו, והיה כאחד משאר אפיקורסין שהם בעולם, ושהם רשעים גמורים שאין להרחיק מהם

אמנם אם לא פרח בכולו, ושיהיה בו שלימות אחד בשום צד, ושהיה לחוש כי מתוך שיבואו ללמוד אותו השלימות ממנו, יבוא גם כן אחר כך ללמוד ממנו דיעותיו הרעות, היה צריך לטמאותו. עכ"ל

וזה לשון קדשו של החת"ס בדרשות לז' אב (דף שכ"ה ע"ג), כתיב יכרת ה' כל שפתי חלקות לשון מדברת גדולות אשר אמרו ללשונינו נגביר שפתינו אתנו מי אדון לנו (תהלים י"ב), הקרא מיירי מהאפיקורסים ומינים המפתים את חבריהם, ואילו באו להם להדיא כפרו בה' ובמשה עבדו היו הורגים אותם, אך באו כחסידים וצדיקים וממשיכין לבם בתורה, ומטמינים בתוך דבריהם המתוקים ארס סם המות היורד לתוך חדרי בטן השומע, ונושך בו והולך יום יום כארסו של נחש, כאשר מכירים ויודעים כמה דרשנים שבזמנינו וכו', והגם שהם בעצמם רשעים גמורים, יש להם מעצר שלא לשלוח לשונם בשילוח, כדי שלא יבין רעהו בתחלתו שהוא כופר, שאם כן הי' מתרחק אז ממנו ולא יצודנו במצודתו

והנה שפתים הוא כינוי לחומה וגדר של הלשון, מי שיכול לשמור לשונו שלא יצא כל לבו, יכונה שיש לו שפה לפיו, והיינו דהתפלל דוד המלך עליו השלום "יכרת ה' כל שפתי חלקות" של "לשון מדברת גדולות", אותם שלשוניהם היה מדבר גדולות נגד ה' ותורתו, אלא שיש להם שפה, יכרית ה' אותה השפה שלא יוכל להצפין עצמו ויתפרסמו החנפים, ויהיו בני אדם נשמרים מהם, "אשר אמרו" אותן הרשעים "ללשונינו נגביר", פי' נהי' גבור לכוף יצר הלשון, שלא תרבה לדבר לגלות מצפון לבנו, "כי שפתינו אתנו" לשום חומה וגדר לפינו, ו"מי אדון לנו" כי בו נצוד אנשים לבאר שחת וכו', יקום ה' ויפרסם אלו החנפים, עכלה"ק

ובדברי יואל סוף פרשת שמיני מביא בשם הכלי יקר, כי מדת הצבועים המראים עצמם כשרים ובקרבם ישימו ארבם הרי הוא גרוע בהרבה ממדות הרשע הגמור, כי מה שהם מראים סימן טהרה מסייע להם להפיק זממם ולהטעות הבריות, עכ"ל הכלי יקר. ומוסיף על זה רבי יואל זצ"ל וזה לשונו, ומה נוכל להתבונן, כמה גדולה רעת האנשים האלה החטאים בנפשותם, המעטפים את הריסות הדת וכוחות הטומאה במעטה של דרך התורה והיראה, ופושטים טלפיהם לומר ראו כי כשר אני, וכל דרכי יכונו עפ"י התורה, והמה הגרועים ביותר, כי במרמה זו יפלו ברשתם רבים מן היראים, ואדרבה מה שנראה בו סימני טהרה הרי זה מוסיף טומאה על טומאתו, כי בזה יביא להטעות את הבריות להשחית את הבריות ולהפילם לבאר שחת, ה' ישמרנו, עכ"ל