Szimchász Tojró - Ehrenreich Rabbi
Az alábbiakban Slojmoj Zálmon Ehrenreich, Szilágysomlyó rabbijának (5704/1944) szavai olvashatók, amelyeket 87 évvel ezelőtt, Szimchász Tojró alkalmával mondott el, a Drosojsz Lechem Slojmoj című könyvben megjelent formában.
Amit az 5700. évben (1939), Szimchász Tojró alkalmával hirdettem:
A szent Tóra így zárul: „És nem támadt többé oly próféta (…) mindama nagy hatalom és mindama nagy félelmetességben tekintetében, amit végzett Mózes egész Jiszroél szeme láttára” (5Mózes 34:10–12), majd rögtön így kezdődik: „Kezdetben teremtette I-ten” (1Mózes 1:1).
Ezt azzal magyarázhatjuk, amit Hóseás próféta mondott az Örökkévaló szavaival: „Amikor gyógyítani akartam Jiszroélt, lelepleződött Efráim bűne és Szamária gonoszsága” (Hóseás 7:1). Mindez pontosítást igényel: Hát nem volt addig is ismert Efráim bűne és Szamária gonoszsága? Ráadásul a próféták Jiszroélt szokásos módon Efráim néven emlegetik, amint számos tovább hely mellett Jeremiásnál is írva van: „Hát nem az én drága fiam Efráim?” (Jeremiás 31:20). Miért kezdte tehát akkor azzal, hogy „Amikor gyógyítani akartam Jiszroélt”, és csak utána folytatta így: „lelepleződött Efráim bűne és Szamária gonoszsága”? Eleve azt kellett volna mondania, hogy „Amikor gyógyítani akartam Efráimot”, vagy éppen ellenkezőleg, utána azt, hogy „Jiszroél bűne”.
Úgy tűnik nekem, égi segítséggel:
A világ minden teremtménye természeténél fogva szereti a szabadságot és azt, hogy senki se uralkodjon felette. Amikor egy madarat elkapnak, egy gyönyörű, tágas ketrecbe zárják, és mindenféle finomsággal etetik. A madár mégis szomorkodik, felsóhajt, és folyamatosan arra vágyik, hogy a szabadba menjen. Mennyivel inkább vágyik az ember egyedül a szabadságra, ahelyett, hogy másnak alávetve kelljen élnie, és azt tegye, amit az parancsol neki. Amikor egy nemzet valamely kegyetlen király alatt kényszerül élni, az emberek folyamatosan titkos tanácskozásokat folytatnak arról, hogyan szabadulhatnának meg a monarchiától és a könyörtelen uralkodótól, hogy szabadok legyenek és azt tehessék, amit csak akarnak, mígnem végül felkelnek és karddal-lándzsával lázadnak fel a királyság ellen. Ezt „forradalomnak” nevezik, és gyakori jelenségnek számít a népek körében.
Nem így van ez azonban Jiszroél közepette. Mérhetetlen üldöztetéseket és szenvedéseket viselünk el, de I-ten ments, hogy felkeljünk és lázadjunk egy király vagy kormány ellen, ahogyan azt a próféták parancsolják nekünk. Ehelyett az a helyzet, hogy a gyógyulásunk és üdvösségünk – az, hogy megmeneküljünk és örök szabadságra jussunk igaz Messiásunkon keresztül – megköveteli, hogy két, a szabadulásunkhoz elengedhetetlen dolgot tudjunk.
Először: Tudnunk és hinnünk kell, hogy minden szenvedés, üldözés és megaláztatás, amit elszenvedünk, nem véletlen vagy a természet műve, hanem közvetlenül a Szenttől, áldott legyen Ő, származik! Ami azt illeti, hogy miért teszi mindezt a Szent, áldott legyen Ő velünk, minden ember a saját lelkében tudja, mennyire eltelt bűnökkel, gonoszságokkal és vétkekkel – tetőtől talpig nem található benne szemernyi egészség sem. Így tehát nem emelhető kifogás a Szent, áldott legyen Ő ellen. Még ha az ember, aki kicsiny és korlátozott értelemmel rendelkezik, nem is lehet képes felfogni a Teremtő szándékát ebben a kérdésben, mégis tudnia kell, hogy a Teremtő, áldott legyen Ő az, Aki ezt teszi vele.
Ez pontosan olyan, mint amit a szent testvérek mondtak egymásnak, amikor József azzal gyanúsította őket, hogy kémek: „Bizony vétkesek vagyunk mi testvérünk miatt” (1Mózes 42:21).
Hasonlóképpen, amikor a serleget Benjámin zsákjában találták meg, majd visszatértek Egyiptomba, Júda így szólt: „Mit mondjunk uramnak, mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? I-ten megtalálta szolgáid bűnét! Íme, mi rabszolgái vagyunk uramnak” (1Mózes 44:16). Figyeljük meg, hogy nem puszta véletlennek tulajdonították a bajt, hanem hittek abban, hogy a Szenttől, áldott legyen Ő, származik! Ugyanez vonatkozik ránk is: az első alapvető elv az, hogy higgyük és tudjuk, hogy a nehézségek, amelyeket elviselünk, nem véletlenek, hanem a Szent, áldott legyen Ő, küldte ránk azokat.
Másodszor: Tudnunk kell, mit mondott Mózes, a tanítónk, békesség legyen vele, Jiszroélnek a Besálách hetiszakaszban, amikor látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket: „Akkor nagyon féltek és kiáltottak Jiszroél fiai az Örökkévalóhoz. Mózesnek pedig mondták: Vajon mivel nincsenek sírok Egyiptomban (...) De Mózes mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok veszteg és lássátok az Örökkévaló segítségét (...) Az Örökkévaló fog harcolni értetek, ti pedig hallgassatok!” (2Mózes 14:10–14).
Meg kell értenünk, miért mondta Mózes nekik, „álljatok veszteg” [התיצבו], ami feleslegesnek tűnik, hiszen ezt is mondta még nekik: „Ne féljetek, lássátok az Örökkévaló segítségét”.
Mindenesetre kijelenthetjük, hogy Jiszroél között hatalmas harcosok is voltak. Ráadásul köztudott, hogy amikor az ember látja, hogy a halál vár rá, és hamarosan elpusztul, hatalmas erőt képes meríteni magából, és rendkívüli vitézséggel cselekszik, mert nincs erősebb annál, akinek a lelke keserű. Mivel látták, hogy a tenger háborog előttük, és sem jobbra, sem balra nem tudtak fordulni, rájöttek, hogy máris elvesztek. Ezért így morfondíroztak magukban: „Erősítsük meg magunkat, és harcoljunk az egyiptomiak ellen, vágjunk le közülük annyit, amennyit csak tudunk, és talán sikerül legyőznünk őket – hiszen úgyis elvesztünk már, a tenger tombol, az ellenség pedig üldöz bennünket.” Mózes, a tanítónk, megértette ezt, ezért így szólt hozzájuk: „Álljatok veszteg” – maradjatok a helyeteken, és ne tegyetek semmit, mert a Szentnek, áldott legyen Ő, nincs szüksége a segítségetekre az üdvösségetek kivívásához. Éppen ellenkezőleg, rosszabb, ha közbeavatkoztok; az Örökkévaló kizárólag azzal a feltétellel fog harcolni értetek, hogy „hallgassatok”, ahelyett, hogy bármit is tennétek.
A lényeg az, hogy tudjuk: saját erőnkből nem tudunk magunkon segíteni. Épp ellenkezőleg, ha megpróbálunk magunkon segíteni, az ellenség kezébe kerülünk, és a Szent, áldott legyen Ő, elfordul tőlünk. Csak akkor szabadít meg minket a Szent, áldott legyen Ő, ha felismerjük, hogy egyáltalán nem tudjuk magunkat megmenteni. Ahogy Dávid király, béke legyen vele, a Zsoltárok könyvében kijelentette (94:17–18): „Ha az Örökkévaló nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék. Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, ó Örökkévaló, támogatott engem.” A kommentátorok mindezt így magyarázzák: „Ha az Örökkévaló nem segített volna rajtam” – ha azt mondtam volna: „Saját erőmből és bölcsességemből kiindulva, az Örökkévaló segítsége nélkül is meg tudom magam menteni”, akkor „már a csend honában laknék” [elpusztultam volna].
Ám „Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam” – vagyis azt, hogy semmi vagyok, és saját erőmből és hatalmamból nem tudok magamon segíteni, akkor „szereteted, ó Örökkévaló, támogatott engem.”
Ez hasonló a má’ápilim [ellenszegülők] ügyéhez, akik saját erejükből próbáltak feljutni Jiszroél földjére, mire az amalekiták és a kánaániták lejöttek, és Chormóig verték őket, amint azt a Slách hetiszakaszban olvashatjuk (4Mózes 14:40–45). Hasonlóképpen, áldott emlékű bölcseink a Talmudban (Szánhedrin 92b) arról számoltak be, hogy az Efráim törzs tagjai harminc évvel a tényleges kivonulás előtt hagyták el Egyiptomot, mert tévedtek a kijelölt idő kiszámításában. A filiszteusok felkeltek ellenük, és megölték őket. A Tárgum Jojnoszonban, a Besálách hetiszakasz elején az áll, hogy Efráim törzséből kétszázezer gyalogos indult el mindenféle fegyverrel felszerelve, mert nem voltak képesek többé elviselni a száműzetést. Eljutottak Gátba, ahol a filiszteusok mindet megölték, mert megszegték az Örökkévaló Igéje által rendelteket, és harminc évvel a kijelölt időpont előtt távoztak Egyiptomból. Bűnük az volt, hogy az Örökkévaló segítsége nélkül a saját erejükre támaszkodtak, pontosan úgy, mint a má’ápilim Mózes idején a pusztában.
Ez a második alapelv, amelyet tudnunk kell: saját erőnkből, az Örökkévaló segítsége és a szent Tóra nélkül nem tudjuk megmenteni magunkat – ahogyan az eretnek cionisták is erőszakkal és hasonló eszközökkel próbálják meghódítani és maguknak megszerezni Jiszroél földjét, az Örökkévaló segítsége és a Tóra nélkül, arra törekedve, hogy létrehozzanak egy, a Tórától megfosztott „népi zsidóságot” [נאציאנאלעס יודענטהום]. Keserű lesz végső sorsuk, ugyanis soha nem fognak sikerrel járni, nem lesznek képesek boldogulni, és az történik majd velük, ami a má’ápilimmel és Efráim törzsével történt harminc évvel a Kivonulás előtt. Ahogyan Mózes, a tanítónk, béke legyen vele, figyelmeztetett: „Álljatok veszteg!”, amint azt fentebb említettük, és miként Dávid király, béke legyen vele, mondta: „Ha az Örökkévaló nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék.”
Tudják meg, uraim, hogy egy ilyen szekta már a Második Templom pusztulása idején is létezett, és őket birjoninak [fanatikusok] nevezték. Ha azok a gonosz birjonik nem léteztek volna, ha mindenki követte volna a szent tannaiták tanácsát, hogy ne háborúzzunk a rómaiak ellen, hanem inkább alávetik magunkat az uralmuknak, akkor semmiben sem szenvedtünk volna hiányt, és nem száműztek volna bennünket Szentföldünkről. De az eretnek cionista birjonim nem voltak hajlandók hallgatni Jiszroél tórai vezetőire, pontosan úgy, ahogyan ma sem.
(Lábjegyzet: Lásd a Gittin traktátus 56a-t, és a P’száchim traktátust 118b-t, valamint a Máhársá kommentárját ott. További források [a Szent Nyelven] itt találhatók.)
Ezért, szeretteim, hallgassatok rám, hogy lelketek élhessen: ne segítsétek ezeket az eretnekeket egyetlen fillérrel sem, mert ezzel hozzájárultok Jiszroél és a szent Tóra kiirtásához. Ez nem a Szentföld építése, hanem annak pusztítása, mivel ők erkölcstelen viselkedéssel és eretnekséggel töltik meg Jiszroél földjét. Amikor Temesvárból olyan követek érkeznek ide, akik sertés- és nem kóser húst esznek (a szerkesztő megjegyzése: úgy tűnik, Temesváron cionista tevékenység folyt), ne engedjetek nekik, és ne adjatok számukra semmit.
Ma pénzt kell osztanunk, hogy fenntartsuk lengyelországi jámbor testvéreinket, akik Németország gonoszainak – nevük legyen kitörölve – kezében maradtak, és akik, I-ten ments, haldokolnak az éhségtől; valamint, hogy eltartsuk testvéreinket a kojlelünkben*, akik mind tóratudósok és istenfélő emberek, és nincs más támogatásuk, csupán amit mi adunk nekik. Mostanra az ottani megélhetési költségek mérhetetlenül megnőttek, és ők szörnyű helyzetbe kerültek, miközben a fent említett eretnekek a föld mind a négy sarkából gyűjtenek pénzt, és ezzel a pénzzel a saját zsebeiket tömik meg, míg az istenfélő tóratudósokat hagyják éhen halni, I-ten ments!
Ezért ne felejtsük el ezt a két alapelvet:
Először is, minden szenvedés a Szenttől, áldott legyen Ő, származik.
Másodszor, nem tudjuk magunkat megmenteni a Szent, áldott legyen Ő, és a szent Tóra nélkül.
Amíg nem ismerjük fel ezt a két igazságot, bajaink csak szaporodni fognak. De ha megértjük, hogy csak a Szent, áldott legyen Ő, Maga – a mi beavatkozásunk nélkül – fogja ránk hagyományozni a Szentföldet, és megvált minket ebből a sötét száműzetésből, amint azt is, hogy nincs hatalmunk semmit sem tenni saját magunk megmentése érdekében, akkor az Örökkévaló irgalma fog minket megtartani, és a Szent, áldott legyen Ő, megkönyörül rajtunk, megvált minket, és összegyűjt bennünket a föld négy sarkából igaz Messiásunkon keresztül.
Az orvos nem gyógyíthat meg egy beteget, hacsak az nem ismeri fel, hogy beteg; ha nem ébred rá, az orvos nem tud segíteni rajta, sem meggyógyítani. Ugyanígy mi, Jiszroél közössége, sem gyógyulhatunk meg, hacsak előbb nem döbbenünk rá, hogy betegek vagyunk – vagyis be kell ismernünk, hogy egyáltalán nincs erőnk saját magunkat megmenteni, egyedül az Örökkévalónak van. Akkor meggyógyulhatunk, és a Szent, áldott legyen Ő, segíteni fog nekünk, és megvált minket a sötét száműzetésből.
Ezt értette a próféta az alábbi kijelentése alatt: „Amikor gyógyítani akartam Jiszroélt”: tudjátok meg, hogy az első lépés az, hogy „lelepleződött Efráim bűne”.
Először is fel kell tárni Efráim bűnét Egyiptomban – akik a saját erejükre támaszkodtak, és erőszakkal próbáltak feljutni Jiszroél földjére. Hasonlóképpen le kell leplezni Szamária gonoszságát is – akik bálványokat imádtak, és azt állították, hogy az Örökkévaló nem felügyeli ezt a világot, I-ten ments, hanem a természet törvényeire bízta, és a bajokat puszta véletlennek tekintették, nem pedig isteni gondviselésnek. Először ezt a két dolgot szükséges feltárni, és csak azután gyógyulhatunk meg. Ez egy értékes értelmezés, égi segítséggel.
Továbbá mindazok a csodák és jelek, amelyeket az Örökkévaló tanítok, Mózes által véghez vitt, Jiszroél segítsége nélkül valósultak meg. Kizárólag a Szent, áldott legyen Ő, által, pontosan úgy, mint a „Kezdetben teremtette I-ten” mondatban látjuk, ahol a világ teremtése emberi segítség nélkül történt. Így tehát a Tóra utolsó versei – amelyek Mózes csodáiról szólnak „egész Jiszroél szeme láttára” – és a „Kezdetben teremtette I-ten” közötti párhuzam jól érthető.
– Majd tovább fejtegettem a muszárral (erkölcsös viselkedés) kapcsolatos kérdéseket. A Szent, áldott legyen Ő, irgalmazzon nekünk, és küldje el számunkra igaz Messiásunkat gyorsan és mihamarább, még a napjainkban, ámen, így legyen az Akarata!
Ezzel érnek véget a rabbi szent szavai.
Ebből azt tanuljuk, hogy éppen a Tóra örömünnepén – amikor a Tórával és mindenekelőtt a Tóra Adójával örvendezünk – tartotta helyénvalónak a rabbi, hogy felhívja a szent gyülekezet figyelmét erre a kérdésre. Érthető, hogy egy ilyen napon elengedhetetlenül fontos emlékezni arra a kötelességre, hogy hűségesek maradjunk a Tóra Adójához, és ne csatlakozzunk azokhoz, akik megsértik és kitépik azt, hanem inkább harcoljunk ellenük.
Mondani sem kell, hogy ezek a szavak nem csupán a rabbi véleményét tükrözik, hanem az összes magyarországi rabbi, sőt valójában az egész világ ortodox rabbijainak álláspontját, akik harcoltak a cionizmus ellen, beleértve annak vallásos, akár „háredi” pártjait is. (Lásd a következő cikk végét a rabbi cionizmus ellen írott, nagy sikert aratott könyvéről: https://www.tjhungary.com/blog/zbbgk8cr7y35u6j8dzb9g4zii7dd9x).
Freiliche Jom Tov! Legyen az Ő akarata, hogy örvendezzünk a Tóra Adójával és magával a Tórával, és hamarosan láthassuk a Tóra ellenségeinek és kiirtóinak bukását!
*(Lábjegyzet: Ez a Szentföldön működő Kojlel Somré HáChámojsz / Kojlel Ungarn tagjaira utal, akik szentségben és tisztaságban foglalkoztak a Tórával és az istenszolgálattal, mégpedig a magyarországi zsidók támogatásával, ahogyan az egyéb országokban is szokás volt, hogy a saját hazájukból támogassák a Szentföldön élő tóratudósokat).
————
לקמן דברי הרב שלמה זלמן עהרנרייך, אב"ד שימלויא, שנאמרו ביום שמחת תורה לפני 87 שנים, כפי שנדפסו בספר "דרשות לחם שלמה":
מה שאמרתי בשמחת תורה שנת ת"ש לפ"ק
התורה הקדושה מסיימת ולא קם נביא וגו' אשר עשה משה לעיני כל ישראל, ומתחלת בראשית ברא אלקים. ונראה לפרש דהנה הושע הנביא (ז', א') אמר בדבר ה', "כרפאי לישראל ונגלה עון אפרים ורעות שומרון" וגו', וצריך ביאור, דהלא בלאו הכי ידוע עון אפרים ורעות שומרון, וגם יש לדייק דרגיל הנביא לקרוא את ישראל בשם אפרים כמו שכתוב (ירמיה ל"א) "הבן יקיר לי אפרים" ועוד בכמה מקומות, ולמה כאן התחיל ואמר "כרפאי לישראל" ואחר כך אמר "ונגלה עון אפרים", והוי ליה למימר גם מקודם "כרפאי לאפרים", או יאמר גם אחר כך עון ישראל
ונראה בס"ד, דהנה כל נברא שבעולם אוהב בטבעו להיות חפשי ובחירות שלא ישלוט בו אחר, ועוף צפור כשצדין אותו ונותנין אותו לתוך קן נאה ורחב, ונותנין לו כל טוב לאכול, הצפור הזה דואג ונאנח, ותמיד רוצה לצאת החוצה לחפשי, וכל שכן האדם רוצה רק החפשיות ולא להיות כפוף תחת איש אחר לעשות מה שיצוה לו. וכשעם יושב תחת מלך קשה, העם הזה תמיד מתייעצים בצנעה ובסתר מה לעשות לזרוק מעליהם את המלוכה והאדון הקשה ולצאת חפשי שיעשו כרצונם, עד שקמים ומורדים במלכות על ידי חרב וחנית, והוא הנקרא רעוואלאציא"ן אשר שכיח בין העמים. אבל לא בישראל, אנחנו סובלין רדיפות וצרות אין שיעור ואין אנו רוצים לקום למרוד ח"ו במלך ומדינה, כאשר אנו מצוויים על ידי הנביאים, אבל רפואתנו וישועתנו שנושע ונצא לחירות עולם על ידי משיח צדקינו הוא, ונצרך שנדע שני דברים הנחוצים לישועתנו
אחד, שנדע ונאמין כי כל הצרות והרדיפות והבזיונות שאנו סובלים אינו בדרך מקרה וטבעיי, רק הוא מהקב"ה, ועל מה ולמה הקב"ה עושה לנו כן, יוכל כל איש לידע בנפשו איך הוא מלא חטאים ועונות ופשעים, מכף רגל ועד ראש אין בו מתום, ולא יקשה לו כלום על הקב"ה, וגם אין אדם הקטן קצר המדע יכול להשיג ולהבין מה כוונת הבורא בזה, אך צריך האדם לידע שהבורא ברוך הוא עושה זאת. וכמו שאמרו השבטים איש אל אחיו כשחשדם יוסף למרגלים, "אבל אשמים אנחנו על אחינו" וכו', וכן כשמצאו הגביע באמתחת בנימין וחזרו למצרים אמר יהודא, "מה נאמר לאדני מה נדבר ומה נצטדק, האלקים מצא את עון עבדיך הננו עבדים לאדוני" כו', הרי לא תלו הצרה במקרה רק האמינו שהוא מהקב"ה, כן לנו, העיקר הראשון הוא להאמין ולידע, שאלה הצרות שאנו סובלים אינם במקרה והזדמנות, רק נשלח לנו מהקב"ה
..שנית, צריכין אנחנו לידע מה שאמר משה רבינו ע"ה לישראל בפרשת בשלח, כאשר ראו ישראל את מצרים רודפין אחריהם "וייראו מאד ויצעקו בני ישראל אל ה' ויאמרו אל משה המבלי אין קברים במצרים וגו', ויאמר משה אל העם אל תיראו התיצבו וראו את ישועת ה' אשר יעשה לכם היום כי אשר ראיתם כו' ה' ילחם לכם ואתם תחרישון". ויש להבין מה שאמר משה להם "התיצבו", דלכאורה למותר הוא, כיון שאמר להם "אל תיראו ראו את ישועת ה'" כו'. אכן יש לומר דהיו בישראל גבורים, וגם ידוע כי מי שבלאו הכי רואה שהוכן לו המוות והוא עומד להאבד, אז הוא מתחזק מאד והוא גבר בגוברין, ואין לך חזק יותר כמרורי נפש, וכיון שראו שהים עומד לפניהם ואין יכולין לפנות ימין ושמאל, אם כן ראו כבר שהם אבודין, על כן אמרו בלבם נתחזק ונלך ללחום נגד המצריים ונכה מהם מה שנוכל ואולי נגביר עליהם, כיון שבלאו הכי אנו אבודים דהרי הים סוער והשונא רודף, ומשה רבינו הבין את זאת, לכן אמר להם התיצבו, עמדו על מקומכם ולא תעשו כלום, כי אין השי"ת צריך שום סיוע מכם שתסייעו לו לישועתכם, אדרבה עוד גרוע יותר, ה' ילחם לכם רק באופן אם אתם תחרישון ולא תעשו מאומה
והעיקר הוא לידע שאין אנו בעצמינו יכולין לעזור לנו, אדרבה אם אנו רוצים לעזור לנו בעצמינו אז אנו נופלין בידם והשי"ת מסתלק מאתנו, רק אם אנו יודעין שאין אנו יכולין להושיע לנו בעצמינו כלום אז השי"ת מושיע לנו, כאשר אמר דוד המלך ע"ה בתהלים צ"ד, "לולי ה' עזרתה לי כמעט שכנה דומה נפשי אם אמרתי מטה רגלי חסדך ה' יסעדני", ופירשו המפורשים "לולי ה' עזרתה", אם אומר [האדם], אני יכול לעזור לי בעצמי בכחי ובחכמתי בלתי עזר ה', אז "כמעט שכנה דומה נפשי", אבל "אם אמרתי מטה רגלי", אני כאפס ואין לא אוכל בעצמי לעזור לי בכחי וגבורתי, אז "חסדך ה' יסעדני", וכענין המעפילים שרצו לעלות לארץ ישראל בכח עצמם, וירד העמלקי והכנעני ויכום ויכתום עד החרמה כמבואר בפרשת שלח, וכן סיפרו לנו חכמינו ז"ל בסנהדרין (צ"ב ע"ב) דשבט אפרים יצאו ממצרים שלשים שנה קודם יציאת מצרים שטעו בחשבון, וקמו פלשתים עליהם והרגום, ובתרגום יונתן ריש פרשת בשלח איתא דשני מאות אלף רגלי משבט אפרים יצאו בכל מיני כלי זיין, שלא יכלו לסבול הגלות עוד, ובאו עד גת והפלשתים הרגו אותם כולם, בגין דעברו על גזירת מימרא דה' ונפקו ממצרים חלתין שנין קודם קיצא ע"ש, אם כן חטאם היו שסמכו על כח עצמם בלי עזרת השם, כעין המעפילים בימי משה במדבר
וזהו עיקר השני שאנחנו צריכין לידע שאין אנחנו יכולין להושיע לנו בעצמינו בכחינו בלתי עזרת השם ובלא התורה הקדושה, כאשר רוצים הצואנים הכופרים לכבוש ולרכוש להם ארץ ישראל בכח עצמם בחזקה וכיוצא בזה בלתי עזרת ה' ובלתי התורה, שהם רוצים להיות נאצינאלעס יודענטהום בלא התורה, ומרה תהיה באחרונה להם כי לא יועילו ולא יצליחו לעולם, ויגיע להם כאשר הגיע להמעפילים ולשבט אפרים במצרים ל' שנה קודם יציאת מצרים, וכמו שהזהיר משה רבינו ע"ה "התיצבו", כנ"ל, וכמו שאמר דוד המלך ע"ה לולי ה' עזרתה לי כמעט שכנה דומה נפשי
ודעו רבותי שכת כזו כבר היה בחורבן בית שני, והיו נקראים בריוני, ולולי הרשעים בריוני ההם, והיו עושין כעצת התנאים הקדושים שלא לערוך מלחמה נגד הרומיים ולמסור עצמינו תחתם, לא היה חסר לנו כלום, ולא היינו גולים מארצינו הקדושה, אך הכופרים הצואנים בריוני לא אבו לשמוע לגדולי ישראל כמו היום. (הערה, עיין מסכת גיטין דף נ"ו, וכן בגמרא פסחים דף קי"ח ובמהרש"א שם, ליתר מקורות (בלשון הקודש) עיין כאן: https://www.yhe.center/single-post/2017/08/01/%D7%A4%D7%96%D7%A8-%D7%A2%D7%9E%D7%99%D7%9D-%D7%A7%D7%A8%D7%91%D7%95%D7%AA-%D7%99%D7%97%D7%A4%D7%A6%D7%95%D7%9F)
לכן אהובי שמעו אלי ותחי נפשיכם, אל תסייעו להכופרים אפילו בפרוטה אחת, כי מסייעים בזה לעקור את ישראל ואת התורה הקדושה, ואין זה בנין ארץ הקודש רק סתירה, כי ימלאו את ארץ ישראל זמה וכפירה, וכאשר יבואו פה משולחים מאוכלי [ה]חזיר ונבילות מטעמעשוואר (הערה: נראה כי בטמעשוואר היה לציונים מקום פעולה) אל תאבו להם ואל תתנו להם מאומה. וכהיום יש לחלק המעות להחיות את אחינו בני ישראל הכשרים מפולין שנשארו ביד הרשעים מאשכנז ימ"ש שמתים ח"ו ברעב, וגם להחיות את אחינו מהכולל שלנו * שהם תלמידי חכמים ויראי השם, ואין להם שום משען רק מה שאנחנו נותנים להם, ועתה היוקר עלה שם עד למעלה ראש והמה במעמד גרוע מאד, כי הכופרים הנ"ל מאספים הכסף מכל ארבע פנות עולם והמה ימלאו את כיסם מזה הכסף, והתלמידי חכמים היראים מתים ברעב ח"ו
לכן שני הדברים הללו אל נשכח מלבינו, חדא, שכל הצרות הן מהקב"ה, שנית, שאנחנו אין יכולים להושיע עצמינו בלתי הקב"ה ובלתי התורה הקדושה, וכל זמן שאין אנו מכירין שני הדברים האלה, אדרבה עוד הצרות מתרבות יותר ויותר, אך אם נכיר שרק הקב"ה בעצמו בלא סיוע שלנו ינחיל לנו ארץ הקודש ויפדינו מגלות החושך הזה, ואנחנו אין בכחינו לעשות שום דבר להושיע לנו, אז חסדי השם יסעדנו, וירחמינו הקב"ה ויגאלנו ויקבצנו מארבע כנפות הארץ על ידי משיח צדקינו
והנה הרופא לא יוכל לרפאות את החולה רק אם החולה יודע שהוא חולה, אבל אם אינו מכיר ויודע בעצמו שהוא חולה אין הרופא יכול לעזור לו ולרפאותו. ואם כן אנחנו ישראל לא נוכל להרפא רק אם נכיר מקודם שאנחנו חולים, והיינו שנדע שאין בכחינו כלל להושיע לעצמינו, רק ה' בלבד, אז יכולין להתרפא ויעזור לנו הקב"ה ויפדינו מגלות החושך. וזה שאמר הנביא "כרפאי לישראל" [כדי לרפא את עם ישראל], דע כי הראשית הוא "ונגלה עון אפרים", צריך קודם שיהא נגלה עון אפרים במצרים שסמך על כחו ורצה לעלות לארץ ישראל בחזקה, וגם צריך להיות נגלה רעות שומרון שהיו עובדי ע"ז, והיינו שאמרו שהשי"ת אינו משגיח בזה העולם ח"ו רק מסר למשטרי שמים והיינו הנהגת הטבע, ואם כן הצרות אינם רק [הנם] במקרה ובמזל ולא מהקב"ה, שני הדברים האלה צריך שיהיה נגלה מקודם, ואז נוכל להתרפא, וזה פירוש יקר בעז"ה
ומשה רבינו ע"ה כל הנסים ונפלאות שעשה הקב"ה על ידו לא היו בשום סיוע מישראל, רק מהקב"ה לבדו, כעין בראשית ברא אלקים, דבריאת העולם היה בלא סיוע בני אדם, ומובן הסמיכות [של המלים האחרונות בתורה, אודות מופתיו של משה רבינו שנעשו "לעיני כל ישראל", ל"בראשית ברא אלקים"], והבן, — והארכתי עוד במוסר, והשי"ת ירחם עלינו וישלח לנו משיח צדקינו במהרה בקרוב אמן כן יהי רצון
עד כאן דברי הרב
נמצינו למדין כי דוקא בשמחת תורה, יום בו אנו שמחים עם התורה ובעיקר עם נותן התורה, מצא הרב לנכון לעורר את הקהל הקדוש על כך, אפשר להבין שדוקא ביום כזה נחוץ להזכיר את החוב להשאר נאמנים לנותן התורה, ולבלי להתחבר, אלא ללחום, עם מפריה ועוקריה
וכמובן אין הדברים דעתו של הרב בלבד, אלא את דעתם של כלל רבני אונגארן, ובכלל של הרבנים החרדים בכל מקום, שלחמו בציונות כולל במפלגות הדתיות ואף ה"חרדיות" שלה, ועיין כאן https://www.tjhungary.com/blog/zbbgk8cr7y35u6j8dzb9g4zii7dd9x בסוף המאמר בנוגע לספרו של הרב כנגד הציונות, שהתקבל ברצון
א פריילעכע יום טוב, יהי רצון ונשמח עם נותן התורה והתורה, ונראה מהרה במפלת שונאי התורה ועוקריה
* הכונה לבני כולל אונגארן בארץ הקודש שעסקו על התורה ועל העבודה בקדושה ובטהרה, ואנשי אונגארן תמכו בהם, כפי שהיה נהוג בעוד מדינות לתמוך את העוסקים בתורה בארץ הקודש מבני מדינתם