Mi van a macesz mögött?

Pészách ünnepe alatt a Tóra megtiltja a chamec (kovászos) étel fogyasztását (2Mózes 12,19). Ez a tilalom különösen szigorú, mind az érte járó büntetés szempontjából, mind abból a szempontból, hogy a mértékben nincs alsó határ, a legkisebb mennyiséget is tilos fogyasztani. Ezen kívül, abban is eltér ez a tilalom a többi tórai tilalomtól, hogy ellentétben például a disznóhússal, amit ugyan elfogyasztani nem szabad, de a hűtőszekrényünkben tartani nem tilos (persze nem túl praktikus), addig a chaméc birtoklása szintén tilos (2Mózes 12,19).

Mit tegyen hát, aki ezekben a napokban valami kenyérfélét szeretne fogyasztani? Mácét lehet enni Pészách napjaiban, ami nem más, mint kovásztalan kenyér, azaz olyan tészta megsütve, ami nem kelt meg. Ugyan mind a hét (erec jiszraelen kívül nyolc) napon micva mácét enni, de csak az első este (Széder este) (erec jiszraelen kívül a másodikon is) kötelező. Így mondja a Tóra: „Az elsőben (hónapban), a hónap 14. napján este egyetek mácét [...]" (2Mó- zes 12,18). Ezek szerint, minden zsidó köteles még Pészách előtt „megválni" mindenféle chamectól. Amennyiben nem kíván kenyérfélét fogyasztani Pészáchkor, nem köteles rá, kivéve az első nap, ez a máce evésének a tórai micvája.

Miért is eszünk mácét? A Széfer háChinuch azt írja, hogy ahogy a pészáchi áldozat így a máce evése is emlék a csodákra, amiket az Örökkévaló tett Egyiptomban. Így válaszolunk a Hágadaban is erre a kérdésre, azért esszük a mácét, mert a kivonulásnál nem volt atyáinknak elegendő idejük, hogy az elkészített tészta megkeljen, hiszen az Örökkévaló máris kiváltotta őket. Így lett a nem megkelt tésztából a sütés után máce, Tehát a Hágada szerint is a máce evése által emlékezünk, éljük át újra a megváltás csodáit.

Azonban mégis felmerülhet a kérdés, hogy miért hívja a Tóra a mácét „lechem ojni"-nak, azaz szegény kenyérnek, hogyan illik a szegény kenyér ahhoz, hogy általa ünnepeljük meg az egyiptomi kivonulást? (Magát a Hágadát is ezzel a kifejezéssel kezdjük: „hó láchmó ánjó”, ez a szegény kenyér.) A Maharal úgy magyarázza ezt, hogy a szegény kenyér kifejezés nem azt akarja mondani, hogy ez a szegény ember kenyere, hanem, hogy maga a kenyér szegény. Mitől szegény a máce? A különbség a „sima” máce és a máca ásira, gazdag máce között, hogy amíg a „sima” mácében csak víz és liszt van, addig az un. gazdag máce mézet vagy gyümölcslevet, vagy egyéb toldalékanyagot is tartalmaz. Tehát attól szegény a máce, hogy nincsen semmije csak önmaga.

Ugyan a normális „világi” körülmények között nem számít „nagy dolognak”, hogyha valakinek önmagán kívül nincs semmije, a spirituális fogalmak szerint csak az számít szabad embernek, akinek „önmagán” kívül nincs semmije. Minden ember „önmaga”, a legbelsőbb, legigazibb és legteljesebb énje. Azáltal, hogy ehhez valami hozzáadódik, hozzákapcsolódik, veszít a belsőségéből, igaziságából, teljességéből. Amikor megszabadul, szabaddá válik, visszanyeri a teljességét. Ilyen módon utal a „szegény kenyér” a megváltásra mind egyéni, mind nemzeti szinten. Ennek a megváltásnak kell visszatérnie évről-évre a Széder-estén, a máce evésének micvája által. „Minden nemzedékben úgy kell az embernek tekintenie magát, mintha ő ment volna ki Egyiptomból” (Hágada). Természetesen ez csak egy lehetséges megközelítés a nagyon sok lehetőség közül.

Egy dolgot azonban még érdemes megemlíteni a máce micvájával kapcsolatban. Mégpedig, ebben az időszakban, amikor nem áll a Szentély (bész hámikdas), ez az egyetlen olyan micva, amit evéssel teljesítünk és azt az áldást mondjuk rá, hogy „áser kidsanu bemicvojszav vecivanu…”, aki megszentelt minket a parancsolataival. Azaz, az evés általában nem az a tevékenység, ami által az ember magas szintekre jut el a szentségben. Még a sábeszi étkezésekre sem mondjuk ezt az áldást, noha nagyon kedves és nagy micvák. A máce az egyetlen, amire azt mondjuk, hogy a fogyasztása megszentel, magasabb szintre emel minket (közelebb hoz minket a belsőbb, igazibb önmagunkhoz). Ez az egyetlen micva, ami megmaradt nekünk a Szentély lerombolása után, ami mégis a Szentélyben hozott áldozatok részeinek az elfogyasztásához hasonlatos.

Két féle mácét különböztetünk meg a hálacha szempontjából, az egyiket úgy hívjuk, hogy máca psuta, egyszerű máce, a másikat pedig úgy, hogy máca smura, őrzött máce. Az őrzött máce azt jelenti, hogy már a sütés előtt őrzik a lisztet, vagy akár már a búzát is, hogy ne érintkezzen vízzel, nehogy ez által elkezdjen megkelni. Ezen belül is különböző fajták vannak, aszerint, hogy pontosan mikortól őrzik, a ma általánosan kapható máca smurát már az aratástól kezdve őrzik.

Ezzel szemben a máca psutát csak akkortól őrzik, amikor a liszt ténylegesen vízzel érintkezik, azaz amikor elkezdik a máce tésztáját elkészíteni, hogy utána meg tudják sütni. Ezenkívül, még egy különbség van a kétféle máce között, mégpedig, az hogy a máca smurát a máce evés micvája miatt őrzik és sütik, míg a sima mácét minden különösebb szándék nélkül sütik. A hálacha szerint egész Pészáchkor szabad máca psutát enni, sőt még Széder este is, kivéve azt, amivel a micvát teljesítjük, azaz amit a kézmosás (rochco) után eszünk (mojci máca), a kojréch és az áfikojman. Természetesen, aki megengedheti magának, annak sokkal helyesebb végig csak máca smurát enni.

Széder este, amint már említettük, tórai micva mácét enni. Ezt a Hágadaban a „mojci máca” részben teljesítjük. Előtte két áldást mondunk: először hámajci lechem áldást, hiszen a máce is kenyér, majd utána magára a micvára „ál áchílász mácó” áldást. Ugyan „járna” neki egy sehechejanu áldás is, mint minden csak időszakonként előforduló micvára, de a kidusban mondott sehechejanu áldás erre is vonatkozik (fontos is, hogy amikor a kidusban mondjuk a sehechejanut legyen a szándékunkban, hogy az este folyamán előforduló többi micvára is vonatkozzon ez az áldás). Az első áldás kimondásától egészen a kojréch végéig nem beszélünk, hogy ezek, a most elmondott áldások vonatkozzanak a kojréchra is.

Az első áldásnál legyen a kezében mind a három máce, a másodiknál tegye le az alsó mácét és mondja az áldást csak a felső és a középső (fél) mácéra. Ezután törjön le a felső és a középső mácéból minimum egy-egy olajbogyónyit és egye meg bal oldalra dőlve, maximum 4 perc alatt. Ha többen ülnek az asztalnál és nem tud adni mindenkinek egy-egy olajbogyónyit a két mácéból, akkor adjon mindenkinek egy-egy kicsi darabot a két mácéból, amire az áldást mondta és a hiányzó mennyiséget pótolja nekik másik mácéból. Ha sokan vesznek részt a Széder estén, érdemes a „pótlást” még a kézmosás előtt odakészíteni mindenkinek (de ne túl korán, nehogy még az ideje előtt „elfogyjon” a máce az asztalról).

A marojr elfogyasztása után következik a kojréch, vagy hétköznapiasan, a Hilél szendvics. Veszünk egy olajbogyónyi mácét, egy olajbogyónyi marojrt, belemártjuk egy kis chárojszeszbe (alma, dió, bor keverék) és balra dőlve megeszszük.

A lakoma végén, mikor már jóllaktunk, következik az áfikojman (az áfkoman szó jelentése lakoma végicsemege). Az áfikojman ugyan máce, és nem pészácháldozat, de mégis a annak az emlékére esszük, amit a Szentély idejében szintén a lakoma végén fogyasztottak el. Vigyázni kell az étkezésnél, hogy ne együk túl magunkat és el tudjuk még fogyasztani az áfikojmant. Elővesszük a középső máce másik, elrejtett felét és ebből (ugyancsak, ha szükséges kipótoljuk) eszünk balra dőlve lehetőleg két olajbogyónyit, de legalább egyet. Az áfikojman után nem eszünk már semmit, hogy a máce ízével térjünk nyugovóra.

Domán Sije

Forrás, A Lativ Alapítvány időszaki kiadványa, II. évfolyam 6. szám, niszan 5771