Ki Szécé hetiszakasz

Pársász Ki Szécé – Az akadályok eltávolításának kötelessége a környezetünkből

5641-ben (1881-ben) Galíciában a felvilágosodás terjesztését a zászlójukra tűző szekularizáló mozgalom híveinek (mászkilim) elöljárói – akik magukat a hangzatos Sojmer Jiszroél („Jiszroél őrzői”) névvel illették – a fejükbe vették, hogy kormányzati hatalom segítségével átveszik az irányítást a zsidó közösség vezetése felett. Velük szemben a Máchziké HáDász („A hit őrzői”) szervezet állt, amelyet az áldott emlékű Simon Szojfer rabbi (elhunyt 5643/1883-ban), a szent Chászám Szojfer fia irányított, Galícia legnagyobb rabbijaival és haszid vezetőivel karöltve.

A Máchziké HáDász vezetői sürgönyöztek a zsidó világ rabbijainak és közösségi vezetőinek. Közöttük ott voltak a magyarországi rabbik is – a hagyományos hit védelmében edződött veteránok, akik hatalmas tapasztalatra tettek szert a neológok és a Status Quo mozgalom elleni küzdelemben. A magyar rabbik határozott útmutatást adtak közzé válaszul, ami hatalmas bátorítást jelentett a galíciai zsidók számára. Ezen felül válaszaik hivatalos rabbinikus jogi véleményként szolgáltak, amelyeket ilyenformán a császári kormány elé lehetett terjeszteni. Ez ráébresztette a hatóságokat arra, hogy teljességgel lehetetlen megkövetelni a Tórát betartó zsidóktól – ami minden zsidónak a kötelessége –, hogy elfogadják vagy beleegyezésüket adják abba, hogy eretnekek és a törvényeket nyíltan áthágó személyek kerüljenek a közösségeik élére, illetve a nevükben szólaljanak fel.

Az egyik kiemelkedő rabbi, akinek a megkeresést címezték, az áldott emlékű Mojse Noszon Netá Hálévi Jungreis, Tiszafüred rabbija volt (5649/1889-ben hunyt el). Ő volt Csenger híres és áldott emlékű rabbijának, a Menuchász Osér című művet jegyző Osér Ansel Jungreis-nek a fia. Jungreis rabbi meleg és határozott szavakkal válaszolt, melyeket később a Menuchász Mojse מנוחת משה című responsa-gyűjteményében is kinyomtattak (124. szakasz).

A rabbi a hetiszakaszunkban szereplő, következő verset veszi górcső alá: „Készíts korlátot a tetődre, hogy ne vonj vérbűnt házadba” (5Mózes 22:8). Mély bölcsességgel világít rá: ha a Tóra ilyen szigorúan figyelmeztetett minket a testi sérülésekkel és anyagi veszteségekkel kapcsolatos problémákra, mennyivel inkább vonatkozik az intelem a lélek szellemi károsodására, amely – I-ten ments – örökké tart.

Az alábbiakban a rabbi szent szavaiból közlünk egy részletet (kihagyva a közösségi rendelkezésekre és azok korlátaira vonatkozó mélyenszántó jogi-rabbinikus érveléseket, és csak a témánkhoz szükséges részt idézzük):

„Hallottam és láttam egy, a galíciai nagy rabbik és bölcsek nevében írt »nyílt levelet« – I-ten őrizze meg őket –, amely a nagy felfordulásról szól, ugyanis gonosz emberek támadtak népünk közepette, hogy – I-ten ments – a Tóra és parancsolatainak tekintélyét a földbe döngöljék és megalázzák, azt állítva, hogy hatalmukban áll a Sulchán Áruch-ot a kor szellemének megfelelően megváltoztatni. Sőt, azt is kijelentik, hogy a Talmud és a Sulchán Áruch szerint megengedett olyan vezetőket kinevezni, akik megszentségtelenítik a Sáboszt, eretnekek és hitehagyók – ez a lényege szavaiknak.”

Itt a rabbi mélyreható és briliáns jogi elemzésekbe bocsátkozik a közösségek hatalmáról és a pénzügyi téren és hasonló területeken érvényes közösségi szabályokkal kapcsolatosan (amelyek közlésétől eltekintettünk), majd az alábbi következtetésre jut:

„…Íme, még a pénzzel és a testi biztonsággal kapcsolatos ügyekben is teljesen érvénytelenek a hasonló rendelkezések, amennyiben a közösség nem tudja azokat betartani, vagy ha azok egyeseknek nyereséget, másoknak pedig veszteséget okoznak. És ha ez igaz a pénzügyi veszteségre és a testi veszélyekre, mennyivel inkább igaz a lélekre és az örök életre leselkedő veszélyre! Ha ez így áll, akkor ezek a gonosz eretnekek, akik tagadják a Tórát, és már most azt állítják, hogy megengedett a Sulchán Áruch törvényeinek a kor szelleméhez igazítása, noha hatalmuk jelenleg pusztán a beszédükre korlátozódik, abban az esetben, ha – I-ten ments – tényleges vezetőkké válnának, bizonyára minden erőfeszítést megtennének annak érdekében, hogy gonosz terveiket a gyakorlatba is átültessék. Ez minden bizonnyal visszafordíthatatlan veszteséget jelentene Jiszroél túlnyomó többségére nézvést minden egyes közösségben, ezért a nyilvánosság egész egyszerűen nem tarthatja be azokat a rendelkezéseket, amelyek tönkreteszik a Tórát és parancsolatait! Hogyan nevezhetnénk ki hát őket, és adhatnánk nekik hatalmat, hogy a közösség vezetői legyenek, amikor a nemzedék e gonosz tagjainak minden célja arra irányul, hogy olyan ügyekben vezessenek be változásokat, amelyekben a rendelkezéseik még jobb híján, a megtörténtük eredményezte kényszerű helyzetben (bedi’ávád) sem lehetnek érvényesek?”

Ezek után következzék a rabbi gondolatmenetének végső konklúziója:

„...Ezért az igazság Tórájának törvénye szerint mindenképpen tilos gonosz embereket kinevezni a közösség vezetőinek, amint azt I-ten segítségével tisztáztuk. Továbbá azok, akik gonosz embereket neveznek ki a közösség élére, nem csupán bűnsegédek, hanem aktívan megszegik a tilalmat, amint Maimonidész kifejtette a Széfer HáMicvojszban a „ne vonj vérbűnt házadba” szövegrészhez fűzött magyarázatában, miszerint ez arra figyelmeztet, hogy ne hagyjunk hátra akadályokat a házainkban és a földünkön, mi több, kötelesek vagyunk el is távolítani azokat, ahogyan a versben áll: „Készíts korlátot a tetődre”, lásd ott. Az intés mindenféle akadályt magában foglal. Vajon mondhatnánk-e, hogy az az akadály, amely a lélek és az örök élet előtt áll botlatókőként, nem tartozik ide?! Ha igen, akkor bárki, aki előidézi vagy segít abban, hogy gonosz embereket állítsanak a közösség élére, megszegi azt a tilalmat, hogy „ne vonj vérbűnt házadba.” Ezért inkább minden egyes zsidó közösségnek az összes erejét latba kell vetnie annak érdekében, hogy alkalmas, istenfélő zsidókat állítson az élre, ezáltal teljesítve a „Készíts korlátot a tetődre” parancsolatot, hogy védetté váljanak valamennyi fizikai és szellemi akadálytól, és mindazoknak, akik rájuk hallgatnak, kellemes legyen.”

Ezzel érnek véget a rabbi szent szavai.

Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy az eretnekeknek nincs joguk közösségeket vezetni – főként nem olyan entitás élén állni, amely azt állítja, hogy a zsidó nép nevében szól, egy olyan entitás élén, amelynek már a puszta létezése is szigorúan tilos a Tóra szerint.

Sajnálatos módon a mászkilim, illetve a reformerek megjelenése óta – és még inkább a cionizmus felbukkanásával – a zsidó nép feletti ellenőrzés megszerzésének egyik fő eszköze a közösségek meghódítása volt.

Ezt nem tekinthetjük valamiféle spontán fejleménynek, hanem e mozgalmak közösen osztott, szándékos tervének. Valóban, a bázeli második cionista kongresszuson (1898/5658) hivatalosan is rögzítették ezt a stratégiát, amikor a cionizmus alapítója szégyentelenül nyilvánosságra hozta hivatalos jelszavukat: „Eroberung der Gemeinden”, azaz a „közösségek meghódítása”. Ez az ateista a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül kijelentette, hogy mivel a Tórát betartó zsidók és rabbinikus vezetőik elutasították eretnek nacionalista programját, a mozgalomnak szisztematikusan át kell vennie az irányítást a helyi közösségi testületek és zsinagógák felett világszerte – eltérítve az istenfélő zsidók generációi által felépített szent infrastruktúrát, hogy ezzel elősegítse a Tóra elhagyását.

Ezt a pimasz hódítást csalással és törvénytelenséggel hajtották végre, kihasználva a nem zsidó hatóságokkal fennálló kapcsolataikat, hogy ezeknek a hitehagyottaknak korlátlan hatalmat biztosítsanak a hithű közösségek felett. A korai mászkilimtől és reformerektől, akik a Sulchán Áruch felszámolására törekedtek, egészen a cionistákig, akik ezt a kifosztást intézményesítették, egyenes vonal köti össze mindazokat, akik az autentikus zsidóság kiirtását célozták. Szembeszállni velük igazi önfeláldozást és égi segítséget igényelt – amint azt Magyarországon a Teilung (az ortodox közösségek formális különválása) és a Szentföldön az Édá Hácharédisz is bizonyította.

A közösségi tulajdon és képviselet elbitorlásának ez a szégyenletes hagyománya a mai napig folytatódik. Ennek a folyamatos rablásnak fájdalmas kortárs példája a történelmi ortodox közösség átvétele és kifosztása itt, Magyarországon, 5783-tól (2023-tól) kezdve, amelynek keretében a mai opportunisták pontosan elődeik nyomdokaiba lépnek. Az igazat megvallva, meglepő lenne mindez? A hamis tanok, az elferdített ideológiák és a meghamisított zsidóság – a korai mászkilimtől és a reformerektől kezdve a cionistákig és a mai messianisztikus „haszid” szektákig – mindig kéz a kézben jártak a lopással, a megtévesztéssel és a szent intézmények kifosztásával.

Szent kötelességünk, hogy távol tartsuk magunkat tőlük, éberek maradjunk, és figyelmeztessünk ezekre az eretnekekre – akik egyben rablók is –, bármiféle álruhát öltsenek is. Meg kell őriznünk zsidóságunkat és közösségeinket teljes tisztaságban, pontosan úgy, ahogyan őseinktől és tanítóinktól kaptuk őket – különösen mi, a magyarországi zsidók, akik a szent Chászám Szojfer, tanítványai és leszármazottai által ránk hagyományozott dicsőséges örökség birtokosai vagyunk. I-ten segítsen, áldjon és védjen meg minket, ámen!

*

שו"ת מנוחת משה (סי' קכ"ד) להגאוה"צ מוהר"ר משה נתן נטע הלוי יונגרייז זצ"ל אבד"ק טיסאפירעד, וזה לשונו

אחרי שמעתי גם ראיתי "במכתב גלוי" בשם הרבנים גדולי חכמי מדינת גאליציען, ה' עליהם יחיו, את הרעש הגדול, כי קמו אנשי בליעל מבני עמינו להוריד ולהשפיל חלילה כל קרן התורה ומצותיה עד ארצה, באמרם כי יש כח לשנות השלחן ערוך לפי רוח העת. עוד אומרים שעל פי התלמוד ושלחן ערוך מותר לעשות מנהיגים מחללי שבתות וכופרים ומומרים, אלו תוכן דבריהם

הרי אפילו בדבר הנוגע לממון וגוף אין בתקנתם כלום אם אין הציבור יכולין לעמוד בם, או אם הוא רווחא להאי ופסידא להאי, ואם לפסידא של ממון ולסכנת הגוף כן, קל וחומר לסכנת הנפש ולחיים נצחיים. ואם כן הלא אותן הרשעים הכופרים בתורה ואומרים שמותר לשנות דיני השולחן ערוך לפי רוח העת, אם עכשיו אומרים כך, אשר עתה אין להם כח אלא בפיהם, ואם המה חס ושלום יהיו למנהיגים בודאי ישתדלו ויתאמצו להפך את זממם ודבריהם על ידי מעשיהם ממש, והוא בודאי פסידא דלא הדר לרובא דרובא ישראל בכל קהל וקהל ואין הציבור יכולין לעמוד בתקנותיהם להרס התורה ומצותיה, ואיך יכולים ליתן בידיהם ההתמנות והממשלה למנהיגי הקהל, אם כל מגמת אותן הבני בליעל ורשעי הדור לתקן בדבר שלא חלו דבריהם אפילו בדיעבד

לכן מצד הדין תורת אמת איסור גמור הוא לעשות אנשי בליעל למנהיגי הקהל כמו שבררנו בעזר ה' יתברך, ואותן האנשים שממנים את אנשי בליעל ואנשי רשע למנהיגי הקהלה לא אך שהם מסייעים לעבירה אלא שהם עוברים על לאו כמו שכתב הרמב"ם ז"ל במנין המצות שלו על פסוק ולא תשים דמים בביתך זה אזהרה שלא להניח מכשולים בביתנו ובארצינו ולא עוד אלא שאנו מחויבים להסיר מכשולים וזה ועשית מעקה לגגך עיי"ש. — וכל עניני מכשולים בכלל זה, וכי נימא שמכשול שהוא לאבן נגוף הנפש וחיים נצחיים אינו בכלל זה? אם כן, הגורם ומסייע לישב את הרשעים בראשי הקהל עובר על לאו "ולא תשים דמים בביתך", אלא כל קהלה וקהלה שבישראל צריכים להתאמץ בכל אמצי כוחם להשיב בראשם הכשרים יראי ה' שבתוכם ובזה מקיימים את המצוה ועשית מעקה לגגך למען יהיו נשמרים מכל מכשול גוף וממון וכל השומע יונעם