Vájákhél - ויקהל

A Birchász Jichok című könyvet 5683-ban (1923) nyomtatták ki első ízben Galanta városában, és Jichok Schweiger rabbi, Áv Bész Din (a nagytapolcsányi rabbinikus bíróság elnöke) Tóra-értelmezéseit tartalmazza.

A bevezetőt Schweiger rabbi dicsérettel és hálaadással kezdi, melyet a Mindenhatónak szentel: „Aki tizenhárom éves koromban elegendő értelmet adott nekem és belátást ahhoz, hogy elmeneküljek Morvaországból, ahol nincs Tóra, Magyarországra”. Új lakóhelyén három évig tanult Verbó városában Cháim Cvi Mannheimer rabbi mellett, aki később Ungvár rabbija lett, majd további hat évig a híres pozsonyi jesivában, a Kszáv Szojfer mellett, aki a mesterünk, a szent Chászám Szojfer áldott emlékű fia volt.

Majd tudatja olvasóival, hogy a könyvet ingyen osztja szét mindenkinek, aki szeretné megkapni, mert „rossznak tartom azt a gyakorlatot”, amikor a szerzők gazdag adományozóknál kilincselnek, és könyörögnek nekik, hogy vegyék meg a könyveiket; akik, még ha végül meg is veszik, gyakran félreteszik azokat és elfeledkeznek róluk.

Ugyanígy beszámol arról is, hogy több mint ötven éven át prédikált nyilvánosan Nagytapolcsányon, illetve kifejezi háláját a közösségnek, amely lehetővé tette számára, hogy a Tóra tanulmányozásának szentelje magát. A bevezetőben hangsúlyozza továbbá, hogy a könyv kinyomtatásának szándéka az Ég felé irányult, nem pedig valamiféle elképzelt dicsőséget vagy anyagi haszon lehetőségét kereste vele.

Az alábbiakban egy időszerű Tóra-gondolat következik a könyvéből az aktuális hetiszakaszunk, a Vájákhél kapcsán.

A pársában ez áll: „És minden bölcs szívű ember a munkát végzők közül…” (2Mózes 36:8).

A be'ojszé בעושי („cselekvők”) szó háromszor fordul elő a Meszojróban, ami azt jelenti, hogy a kifejezés ugyanebben a formájában háromszor bukkan fel a Tánáchban. Egyike az ismert szövegmagyarázati módszereknek, hogy kapcsolatot keresünk az előfordulási helyek között.

A három szöveghely a következő:

Az első – mint már említettük – a mostani hetiszakaszunk: „És minden bölcs szívű ember, aki a munkát végzők közül”.

A második előfordulás a következő vershez kapcsolódik: „Az Úr a gonosztevők ellen fordul” (Zsoltárok 34:17).

A harmadik forrása pedig ezen vers: „Ne irigyeld azokat, akik jogtalanságot cselekszenek” (Zsoltárok 37:1).

Ismert, amit a Binó Lá’itim * című könyv szerzője hosszasan kifejt: ugyan mindazok, akik imádták az aranyborjút, elpusztultak, a zsidó nép mégis mindmáig engesztelésre szorul, mivel látták, amint az erev ráv (a „gyülevész nép”) éppen ezt a bűnös dolgot cselekszi, mégsem feddték meg őket, ahogy nem égett az Örökkévaló iránti buzgalom sem bennük annyira, hogy felvegyék a harcot ellenük, vagy legalábbis tiltakozzanak.

A sivatagi Hajlék vagy Sátor, azaz a Miskán, és hasonlóképpen, a Bész HáMikdás, vagyis a szent Templom tanúskodtak arról, hogy az aranyborjú bűne megbocsáttatott, ahogy azt „a bizonyság Sátra” ** kifejezés is jelzi számunkra.

Ennek alapján könnyen arra a következtetésre juthatunk, talán éppen arról van szó, hogy a Meszojró kimondatlanul is felvet egy kérdést: miért volt szükség arra, hogy „minden bölcs szívű ember a munkát végzők közül” építse a Hajlékot, ha egyszer már kimondatott, hogy „az Úr a gonosztevők ellen fordul”, ami azt jelenti, hogy a borjú imádói addigra egytől-egyig elpusztultak? Miért volt elengedhetetlen akkor a további engesztelés?

A válasz az, hogy Jiszróél fiai azért szorultak továbbra is engesztelésre – mégpedig éppen a Sátor építésén keresztül –, mert, ahogy a harmadik vers is mondja: „ne irigyeld azokat, akik jogtalanságot cselekszenek”. Márpedig ők hallgattak, amikor látták a bűnelkövetőket, ráadásul nem égett bennük a Seregek Ura iránti buzgóság az Örökkévaló csatáiban.

Schweiger rabbi következtetése: Valóban így van, és tanulmányozzuk a kérdést alaposan!

Végezetül következzék a szerény kiegészítésünk. A Talmud (Sábbosz traktátus 54b) tanítja, hogy aki képes tiltakozni, ám ezt nem teszi meg, viseli ennek felelősségét. E gondolat megosztásával szeretnénk emlékeztetni magunkat a magyar zsidóság nagy rabbijainak és bölcseinek örökségére. Erősségük abban rejlett, hogy még a látszólag apró kisiklásokat, eltéréseket is rögtön felismerték, és hajlandóak voltak kiállni ezekkel szemben. Ugyanígy elhatárolódtak a gonoszságtól és a gonosztevőktől, és még komoly fájdalmakat elviselve is törekedtek megőrizni a Tóra integritását.

A háborúk, a pusztítás és a sok nehézség ellenére is maradtak utódaik. Emlékeznünk kell a magyar ortodoxia alapítóinak útjára, akiket a szent Chászám Szojfer és tanítványai vezettek, és nem maradhatunk csendben, amikor az általuk létrehozott értékeket eltorzítják.

Ha megosztjuk e szavakat és segítünk terjeszteni azokat, hűek maraduk ahhoz a felszólításhoz, amely megtiltja számunkra, hogy csendben maradjunk.

Az Örökkévaló térítsen vissza bennünket a Tórájához, vonjon közelebb az Ő szolgálatához, és váltson meg minket mihamarább, ámen!

———

* Írta Ázáriá Figo, híres olasz rabbi, elhunyt 5407/1647-ben.

** Íme Rási szavai a „bizonyság Sátra” kapcsán (2Mózes 38:21): „A Sátor bizonyság volt Jiszroél számára, hogy I-ten kegyes volt hozzájuk az aranyborjú esete kapcsán, mert a Sátor révén a Dicsőségét (S’hechiná) közéjük helyezte”.