Naszoj - פָּרָשָׁת נָשֹׂא

Íme néhány idézet egy beszédből, amelyet  רבי יואל טייטלבויםJoel Teitelbaum szatmári főrabbi mondott a Pársász Naszoj hetében, 5721-ben (1961), az amerikai és kanadai Hiszáchdus HaRábonim (Központi Rabbinikus Kongresszus) konferenciáján.

A teljes beszéd a Divré Joél דברי יואל című könyvben található.

Teitelbaum rabbi néhány kérdéssel kezdi a pársából vett témákkal kapcsolatban. Idézi a verset (4Mózes 5:2) I-ten parancsáról Mózesnek: „Parancsold meg Izrael fiainak, hogy küldjenek ki a táborból minden poklost és minden folyóst és mindenkit, aki tisztátalan halott által”. Teitelbaum rabbi rámutat néhány pontra, ahol az idézett szavak nem teljesen egyértelműek, és magyarázatra szorulnak.

Teitelbaum rabbi idézi a Talmud szavait (Zvachim traktátus 116), ahol az áll, hogy amikor a népek meghallották, hogy az Örökkévaló a zsidóknak adta a Tórát, azonnal nyitottá váltak az üzenetre és azt mondták: „Az Úr megáldja népét békességgel” (Zsoltárok 29:11). Teitelbaum rabbi rámutat néhány nehezen érthető részre ebben a történetben.

Ugyan túl hosszú lenne a beszéd egészét idézni, mégis közöljük néhány részének a fordítását:

Így látjuk ma, és ez valóban nagy próbatétel: a vezetők (azaz még a legkiválóbbak is) félnek az uralkodó véleménytől, nincs senki, aki szót emelne tiltakozásul, jóllehet a cionizmus a nemzedékünk szellemi és anyagi katasztrófája.

Ha az emberek képesek lennének kinyitni a szemüket, és nem hagynák magukat megtéveszteni, akkor egyértelműen, minden kétség nélkül látnák, hogy az egész szörnyű katasztrófa, ami a nemzedékünket érte – távol legyen! –, hogy hatmillió testvérünket elvették tőlünk, annak a szennyezett eszmének köszönhető, amelynek képviselői ki akarták vívni maguknak a szuverenitást, és ezzel sikerült felkelteniük a világ nemzeteinek haragját Jiszroél ellen, felszították az antiszemitizmus tüzét, és akkor megtörtént, ami megtörtént, nagy bánatunkra. Mindez világosan látható volt minden helyesen gondolkodó ember számára.

Ezenkívül ez a szörnyű égi rendelet büntetés volt az elképzelésért, melynek értelmében idő előtt kívánták megszerezni a szuverenitást maguknak, és megszegték az esküket, amire a következő keserű büntetéssel figyelmeztettek: „Elhagyom a húsotokat, és mindannyian felfalnak titeket, mint a gazellákat és a mezei szarvasokat” (Keszubojsz traktátus 111a), amint a három eskü témáját hosszasan kifejtettem a „Vajoél Mojse” című könyvemben ויואל משה – hangsúlyozza Teitelbaum rabbi.

Terjedelmes könyvek írhatók erről a témáról – célom nem az, hogy most belemenjek a részletekbe, amelyek egyébként is köztudottak.

Emlékszem, hogy már ötven-hatvan évvel ezelőtt (5660/1900) a g’dolé Jiszroél (igaz Tóra-vezetők, szó szerint: „a zsidó nép nagyjai”) azt mondták, hogy csoda lesz, ha ez a szörnyű katasztrófa nem következik be – ami nagy bánatunkra meg is történt –, mégpedig gonosz emberek által a zsidó nép ellen, a világ népei előtt terjesztett rágalmazás eredményeként, amint az köztudott.

Mint most kiderült, az átkozott gyilkosok – legyen nevük kitörölve! –, érveik között azt állították, hogy a hírhedt első cionista (azaz Herzl) által nyomtatásban közzétett, zsidókat becsmérlő rágalmazás okozta mindezt, e szavak bujtották fel őket a zsidók ellen. Különösen a magyar zsidók megsemmisítésére, amint a cionisták abban vállalt szerepe egy Erec Jiszroélben zajló bírósági eljárás során ki is derült. Erről nem szükséges hosszasan beszélni, illetve minden részletet és tényt e kapcsán elmondani, hiszen ezek már ismertek.

Ma is folytatják gyalázatos útjukat, és gonosz karjukkal úgy bujtogatják és provokálják azokat az országokat, ahol zsidók élnek, hogy felkeltsék a haragjukat és dühüket a zsidó kisebbség ellen.

Így például a marokkói testvéreink vére is hozzánk kiált, ahonnan felháborodott levelek érkeznek, amelyekben leírják, hogy milyen jó életet éltek a jóságos királyságban. Semmi sem hiányzott nekik, amíg a cionisták meg nem érkeztek, hogy forradalmat csináljanak, amivel a helyi zsidókat a legnagyobb veszélybe sodorták. Ehhez képest mindenki tétlenül áll és hallgat! Pedig a vers (3Mózes 19:16) így int bennünket: „Ne állj tétlenül a felebarátod vérénél”!

Ha az emberek figyelmesen megfigyelik, világosan látni fogják, hogy itt, az Egyesült Államokban is minden eszközt bevetnek a nemzetek közötti gyűlölet (és az antiszemitizmus) fokozására, ahogyan korábban az európai országokban tették. A zsidó népnek nagy irgalomra van szüksége, hogy ne sikerüljön végrehajtaniuk gonosz tervüket, és megvalósítani azt, amit kiterveltek és elkezdtek, mert az arcátlanság és a rágalmazás révén mindent tönkre lehet tenni.

Felesleges hosszasan beszélni arról, hogy a szörnyű lelki helyzet, amelyben a Klál Jiszroél van, miattuk létezik. Bennük gyökerezik az eretnekség, mivel korábban az amerikai zsidókat nem jellemezte az afféle hitetlenség, hogy proaktívan lelki kárt igyekezzenek okozni másoknak, hiszen már asszimilálódtak. Ellentétben azokkal a cionistákkal, akik valóban az eretnekség forrásainak tekinthetők, és innen terjesztik az eretnekséget és az aposztázist szerte a világba. Vitathatatlan, hogy lelki értelemben máris sikerült csaknem mindent kiirtaniuk, több tíz- és százezer embert, ugyanis keményen fáradoztak és munkálkodtak azon, hogy erőszakkal beléjük plántálják a vallásellenességet és a Teremtő tagadását, amint azt mindenki tudja, Isten ments meg minket!

És az emberek mindezt eltűrik és hallgatnak! Ráadásul még fel is magasztalják őket, a mi nagy bűneink miatt.

Hol vannak azok a vezetők, akik felemelik a hangjukat az Ég Nevének káromlása és a teljes hitehagyás ellen? Éppen ellenkezőleg: inkább támogatják őket, hatalmat és erőt adnak nekik!

Márpedig súlyos veszélyt jelent Klál Jiszroélre nézve, hogy azokról a hitetlenekről, akik nem tartják be a Tórát és annak parancsolatait, azt mondják: ők a zsidó nép vezetői! Ezzel minden nemzetet félrevezetnek, mert azok azt gondolják, hogy a cionisták Klál Jiszroél nevében beszélnek, és emiatt zsidógyűlölőkké válnak. 

Valóban, ha lehetséges lett volna tudatni a nemzetekkel, hogy ezek a gonosztevők nem a Klál Jiszroél képviselői, és a Tórát és parancsait betartó zsidóknak semmi közük hozzájuk, akkor ez az egyik legnagyobb jócselekedet, micvo lehetett volna. Ehhez komoly meszirusz nefesre (szívből fakadó szilárd elkötelezettség, odaadás), lett volna szükség, ám nagy bűneink miatt az emberek félnek a korszellemtől, és ha mégis akad valaki, aki mindezt nyilvánosan kimondja, akkor még a háredi vezetők is felszólalnak ellene, miközben különböző ürügyekkel fedezik a gonosztevőket.

Összefoglalva, a Tórát és parancsait betartó, azaz az igaz úton járó zsidóknak mindent fel kell áldozniuk annak érdekében, hogy béke uralkodhasson közöttük. Ám teljesen ellentétesnek kell lennie a hozzáállásuknak azokhoz, akik nem tartják be a Tórát és parancsait, és még inkább azokhoz, akikben van egy enyhe, az eretnekség felé irányuló hajlam, illetve azokhoz, akik támogatják az eretnekséget.

(...) Mindebből tehát láthatjuk, hogy a béke csak akkor jó és helyes, ha a Tórát és parancsait betartó zsidó ember népszerűsíti, és nem akkor, amikor azok beszélnek a békéről, akik megsértik a Tórát, tévelyegnek és félrevezetnek másokat.

(...) Ezzel a szándékkal mondja az ige (Zsoltárok 29:11) először: „Az Úr erőt ad népének”, és csak ezután: „Az Úr megáldja népét békességgel”, mert Máhárám Schick * áldott emlékű idején történt a híres szakadás (Teilung) Magyarországon, amkor a Tórához hű zsidók teljes mértékben különválasztották magukat a bűnözőktől, és ez tette lehetővé számukra, hogy teljes és igazhitű zsidók maradhassanak.

Manapság néhányan becsmérlik ezt, azt állítva, hogy ez valamiféle „magyar Tóra”, azonban az igazság az, hogy ez az egész Tóra, ahogy bölcseink mondják (Pirké Ovojsz 1:7) „Ne barátkozz a gonosszal”. Lengyelországban is valamennyi igaz vezető pontosan ilyen szétválasztást akart végrehajtani, azonban ott – ellentétben Magyarországgal – kezdetben nem volt ilyesmire szükség, majd később, amikor aktuálissá vált és beszélni kezdtek róla, a nemzedék helyzete miatt már nem volt lehetséges megcselekedni. Ez teljesen egyértelmű.

Máhárám Schick könyveiben írja, hogy az ő korában a bűnözők, mint a darvak „kiáltoztak” a békéről: ** „béke, béke, mindannyian Ábrahám, Izsák és Jákob fiai vagyunk, legyen béke közöttünk”. Erről Máhárám Schick idézi rabbija, a szent géniusz Chászám Szojfer, áldott emlékű szavait, Zakariás 8:19 kapcsán („Szeressétek az igazságot és a békét”): a békét megelőzően az igazság következik, azaz a Tóra, amelyet igazságnak neveznek, ahogy meg van írva (Példabeszédek 23:23): „Vedd meg, és ne add el az igazságot”. Ez azt jelenti, hogy először meg kell vizsgálni, hogy a béke kívánatos-e a Tóra szerint, amelyet igazságnak neveznek, és csak ha ez egyértelműen bebizonyosodik, akkor kell szeretni a békét.

* Mojse Schick (5639/1879) jeles magyar rabbi, a Chászám Szojfer tanítványa, aki a magyar zsidóság egyik vezetője volt a neológok és a status quo elleni küzdelemben.

** Mint a daru – (a Kiddusin traktátus 44 alapján)