Váéra - וארא
A hetiszakaszunkban (9:20-21) ez áll:
„Aki félt az Örökkévaló szavától Fáraó szolgái közül (...) de aki nem fordította szívét az Örökkévaló szavára, hagyta szolgáit és nyáját a mezőn”.
Solojm Adler, Szerednye rabbija (elhunyt 5660/1899) könyvében, a Ráv Solojmban רב שלום így ír:
Ezek a szavak arra utalnak, hogy az istenfélő ember egyben hűséges szolgája a kormányzatnak is. Ám „aki nem fordította szívét az Örökkévaló szavára”, az „hagyta szolgáit”, vagyis az a személy, aki elhanyagolta a Teremtő szolgálatát, előbb-utóbb hátat fog fordítani a hús-vér király szolgálatának is.
Adler rabbi a Chászám Szojfer rabbinikus döntvényeit tartalmazó kötet 6. részére, azon belül a 86. válaszra utal *, ahol a szent Chászám Szojfer hosszasan ír a Példabeszédek könyve következő verséről: „Fiam, féld az Urat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj” (24:21).
Itt érnek véget Adler rabbi szavai, most pedig vizsgáljuk meg a szent Chászám Szojfer gondolatmenetét, aki egy sor kérdéssel kezdi az okfejtését az említett verssel kapcsolatban.
Igen nehéz megérteni, mi köze van az istenfélelemnek egy hús-vér királyhoz? Továbbá, kik azok a „felforgatók”, akikkel nem szabad társulni?
A Chászám Szojfer a Prédikátor könyvéből idéz egy verset válaszul:
A Prédikátor így ír (8:2): „Szerintem a király parancsát meg kell tartani, már csak az Istenre tett eskü miatt is”, vizsgáld meg figyelmesen Rási magyarázatát ** erről!
Majd így folytatja:
Szerény véleményem szerint úgy tűnik, hogy ezt a következőképpen lehet megmagyarázni.
Az ember félelme a királytól két forrásból ered. Az egyik ok, hogy a király hatalmában áll megölni, vagy életben hagyni, és „a király haragja a halál hírnöke” (Példabeszédek 16:14).
A másik ok, hogy hisszük: a Szent, áldott legyen Ő, helyezi a királyokat trónjukra, ekként a király, az az ember, akit Isten választott arra, hogy megalapítsa az Ő trónját a földön, és ezzel a fenti herceg helyét tölti be itt lent. ***
Kifejezetten így van írva (I Krónikák 29:23): „Így ült Salamon az úr trónjára”, és hasonlóképpen, még a nem zsidó nemzetek királya is betölti a mennyei hercegének helyét, és annak trónjára ül.
Most pedig lássuk, hogyan áldjuk meg a királyt azzal az áldással, hogy „aki a tiszteletéből a húsnak és vérnek adott” (Sulchán Áruch, Orách chájim 224:8). Nem csak azt mondjuk, hogy „aki tiszteletet adott a húsnak és vérnek”, hanem az Ő „tiszteletéből adott”, áldott legyen a Neve! Ennek megfelelően, ha nem hisszük igazán, hogy valóban mennyei tiszteletet adtak a királynak, hogyan is állhatnánk hazugként Ő, áldott legyen a Neve, elé, így szólva: „tiszteletet adott”, ha ezt nem is gondoljuk komolyan? Ilyen esetben ez nem áldásnak, sokkal inkább istenkáromlásnak minősülne!
Ugyanakkor mindenképpen szükséges tudatosítanunk, hogy ennek így kell lennie, hiszen meggyőződéssel valljuk, hogy a királyt a Teremtő választottja, ezért kötelesek vagyunk félni és tisztelni őt, ahogyan féljük és tiszteljük az Égi Királyságot is.
Ilyen módon világossá válik a különbség e kétféle félelem között:
Minden erkölcstelen ember, aki nem hisz a vallásban, csak a hatalma miatt fél a királytól, attól, hogy az esetleg megöli őt. Ezért csupán a király jelenlétében mutatnak félelmet és tiszteletet iránta, ám legbelül megvetik őt, miként a minisztereit és tanácsadóit is. Minden parancsa és utasítása nevetség tárgya a szemükben, mert önmagukat bölcsebbnek tartják, mint a király „hét bölcsét, akik okos feleletet adnak” (a Példabeszédek könyve 26:16 alapján).
Mert még ha esküt is tettek a királynak, hogy hűségesek lesznek hozzá, ezt ők kényszer alatt tett eskünek tekintik, amit egyedül a király fenyegető hatalma indokolt. Azonban mihelyst lehetőséget, módot találnak arra, hogy fellázadjanak ellene, meg is fogják tenni.
Ráadásul még az a kevés tisztelet és félelem is, amelyet nyilvánosan tanúsítanak a király iránt, valójában szégyen az uralkodó számára, hiszen pusztán a hatalma miatt félnek tőle, úgy, mint azok, akik egy rettegett rablóvezért félnek, I-ten ments, és ebből éppen elég megvetés és harag származik (Eszter 1:18 alapján)!
Ennek pont az ellenkezője igaz azokra, akik hűségesek az igaz valláshoz, hívők fiaiként maguk is hívők: hiszen fiaink olyanok, mint a gondosan ápolt fiatal hajtások, világos számukra, hogy teljesen mértékben tilos a királyban és a minisztereiben kételkedni, mert az uralkodásuk az Úr adománya, és a bűnös a saját lelkének árt (a Példabeszédek könyve 8:36 alapján) még ha mindez legbelül és nem nyilvánosan történjék is.
A hűségesekre ránehezedik a királytól való félelem, a Teremtő, áldott legyen Ő, félelme miatt, aki megparancsolta Mózesnek, hogy tisztelje a fáraót, és Illésnek, hogy fusson a gonosz Ácháv király előtt, ahogyan Eszter is büntetést kapott azért, mert kutyának nevezte Áchásvérost. Mindez valódi félelem és tisztelet, amely nem hagy kétséget maga után.
Pontosan ez az, amit Salamon király, béke legyen vele, mondott: „a király parancsát meg kell tartani, már csak az I-tenre tett eskü miatt is”, nem csupán azért, mert felesküdtem rá, hanem azért, mert magának I-tennek tettem esküt, amikor elfogadtam Tőle a Tórát. Márpedig a vallás elfogadása magában foglalja a királytól való félelmet és tiszteletet is, amint azt fentebb megvilágítottuk.
Ez a jelentése a „Fiam, féld az Urat és a királyt” szavaknak is (Példabeszédek 24:21). Legyen az Úr félelme és a király félelme egymáshoz kötve, elválaszthatatlanul. Mindezzel összefüggésben „felforgatók közé ne keveredj”, azok körébe, akik megváltoztatják a szokásokat, az elfogadott viselkedési módot, nevezetesen, hogy nyilvánosan félelmet tanúsítanak a király iránt, miközben magukban gúnyolják őt, ne akarj tartozni, ahogyan azt már elmagyaráztuk.
Itt végződnek a szent Chászám Szojfer szavai, amelyek rendkívül alapvető elveket foglalnak magukban. Minden nemzedékben az volt a zsidóság útja, hogy tiszteletet és félelmet tanúsított a kormányzó hatalom iránt, és engedelmeskedett az állami törvényeknek, amennyiben azok nem kényszerítettek a Tóra törvényeinek megszegésére.
Mindazonáltal nem szabad megfeledkeznünk Bölcseink határozott figyelmeztetéseiről: „Ne légy túlzottan bizalmas a hatalom birtokosaival” (Ovojsz 1:10), valamint „Legyetek óvatosak a hatalmon levőkkel” (uo. 2:3). Ez természetesen magában foglalja azt is, hogy ne használjuk fel kétes politikai kapcsolatainkat hitközségek vagy azok vagyonának megszerzésére, ahogyan az itt Budapesten történt az ortodox közösséggel (ami csak egy példa a sok közül).
Meg kell azonban jegyezni, hogy ez az elv nem vonatkozik azokra, akik lázadnak Örökkévaló és a Tórája ellen, akik Erec Jiszroél egyes részeit elfoglalták azáltal, hogy ott politikai egységet hoztak létre, megsértve a száműzetésre vonatkozó isteni rendeletet és a Három Esküt. Róluk a nagy Tóratudósok egyértelműen kijelentették, hogy semmiféle legitimitással és a vallásjogon alapuló állami joghatósággal nem bírnak.
Jól ismertek a Cházon Is szavai, aki úgy döntött, hogy őket fegyveres banditáknak kell tekinteni, minden olyan háláchikus következménnyel, amely egy ilyen meghatározásból adódik.
Gut Sábesz!
———-
* Ez egy átfogó és nagyhatású responsum, amelyet a szent Chászám Szojfer írt apósa, az áldott emlékű Ákivá Éger rabbi számára, válaszul a hamburgi reformtemplom létrehozására és a Nojgá Cedek és Or Nojgá című reformpamfletekre. Ebben a responsumban a Chászám Szojfer számos alapvető kérdést tárgyal, megfogalmazva a zsidóság alapelveit, amelyek a mai napig teljes mértékben relevánsak.
A tárgyalt témák között szerepelnek:
A zsinagóga gyakorlatának és a hagyományos imarendnek a változásai.
A zsidó szokások megőrzésének kiemelkedő fontossága, és a legkisebb eltérésben rejlő súlyos veszélyek.
A „Tóra a kor szellemének megfelelően változhat” – I-ten ments – állítás határozott elutasítása.
A zsidók hűsége az uralkodóhoz és annak tisztázása, hogy a megváltásért történő imádkozás nem mond ellent a zsidók lakóhelyéül szolgáló országhoz való hűségnek.
És még sok egyéb. E responsum alapvető és rendkívül jelentős mű. Itt található a teljes szövege:
** Rási szavai:
Egy másik magyarázat: Készen állok betartani azon nemzetek királyainak parancsait, akik fejadó és vagyonadó kivetésével uralkodnak felettünk. És ezt az I-tennek tett eskü miatt teszem. Feltéve, hogy nem késztetnek minket arra, hogy megszegjük az esküt, amelyet a Mindenütt Jelenvalónak tettünk.
Ezt [az eskü] miatt teszem. És Isten esküje mellett betartom a királyok parancsait is. Hasonlóan találjuk ezt Chánánjó, Misoél és Ázárjó esetében is, akik így szóltak Nevuchádnecárhoz: Azt mondták: „Ó, Nevuchádnecár király, nincs bennünk aggodalom amiatt, hogy válaszoljunk neked ebben az ügyben”. Ha ő volt a király, miért [nevezték] „Nevuchádnecárnak”, és ha Nevuchádnecár volt, miért [nevezték] „királynak”? Valójában ezt mondták neki: „Azt mondjuk neked, te vagy a mi «királyunk» a munkát és a fejpénzt illetően, de ami azt illeti, hogy bálványokat imádjunk, te »Nevuchádnecár» vagy, és nem király”.
*** Minden nemzetnek van egy „szár”-a – egy szellemi természetű angyali herceg vagy miniszter, akit felülről neveztek ki, és akin keresztül a nemzet spirituális ereje és befolyása irányul.
Ennek a koncepciónak az egyik forrása Dániel könyvének 10. fejezete, amely a „perzsa hercegről” (Szár Porosz שַׂר פָּרָס) és a „görög hercegről” beszél (Szár Jovon שַׂר יָוָן)
A Chászám Szojfer elmagyarázza, hogy egy nemzet földi királya vagy elnöke ezt a magasabb rangú szellemi minisztert tükrözi, és hogy az ilyen vezetés végső soron az isteni gondviselésnek és a Teremtő akaratának alárendelve működik.
עוד אפרש קרא במשלי ירא ד' ומלך ועם שונים אל תתערב, קשיא מה ענין יראת ה' לענין מלך בשר ודם, ומי הם אלו השונים של יתערבו עמהם. ובקהלת כ' אני פי מלך שמור ואל דברת שבועת האלדי' וע"ש פיר"שי היטב
והנלפע"ד בכל הנ"ל עפ"מ שאקדים כי יראת האדם את המלך הוא על א' מב' אופנים, הא' כי יש בידו להמית ולהחיות וחמת מלך מלאכי מות, וזאת שנית כי אנו מאמינים שהקב"ה מושיב מלכים לכסא, והוא האיש אשר בחר בו ה' להושיבו מושב אלדי' בארץ, והוא למטה במקום השר שלמעלה ולהדי'א כתיב וישב שלמה על כסא ה' וכן אפי' מלך או"ה ממלא מקאום השר שלמעלה ויושב על כסאו ממש, וראה איך אנו מברכי' על המלך שנתן מכבודו לבשר ודם ולא אמרינן שנתן כבוד לבשר ודם אלא נתן מכבודו ית"ש, ואם לא נאמין באמת שמכבוד שמים ניתן לו איך נבוא לפניו ית"ש כדוברי שקרים לומר מכבודו ואיננו ואין זה מברך אלא מנאץ. אלא על כרחך זה מקובל אצלינו באמת ותמים כי המלך הוא בחיר ה' ומחוייבין לירא ממנו ולכבדו מפני מורא כבוד שמים
והנה ההפרש בין ב' היראה הוא מבואר, שכל אותן בעלי הפקר שאינן מאמינים בדת אינם יראים את המלך אלא מחמת זרוע עוזו של מלך שיראים פן יהרגם, אינם מוראם וכבודם אלא בפניו אבל בחדרים הם מבזים המלך ושריו ויועציו וכל פקודיו ומצוותיו לשחוק בעיניהם, כי חכמי' המה בעיניהם יותר משבעה משיבי טעם המלך ואפילו נשבעו למלך שיהיו נאמנים לו השבועה זו היא בעיניהם כשבועת אונס מפני תוקפו של מלך, ואם ימצאו מקום למרוד בו ימרדו בו. וזאת שנית שאפילו אותו מקצת יראה וכבוד שהן נוהגין בו בפרהסיא איננו אלא בזיון למלך כיון שיראים ממנו מפני יכלתו כמתיירא מפני גזלן עתיק ח"ו וכדי בזיון וקצף
וההיפוך בבעלי דת אמת מאמינים בני מאמינים כאשר בנינו כנטיעים מגודלים בנעוריהם מפורסם בעיניהם איסור גמור להרהר אחר המלך ושר, כי מאת ה' היתה זאת לו וחוטא חומס נפשו לה' אפי' בחדרי חדרים ואימת המלך עליהם מפני אימת הש"י שציווה למרע"ה לנהוג כבוד בפרעה ואליהו לרוץ לפני אחאב המרשיע, ואסתר נענשה על שקראה לאחשורש כלב וכדומה וזו היא היראה והכבוד אמיתיים שאין אחריהם פקפוק
והיינו דקאמר שלמה המע"ה אני פי מלך שמור ועל דברת שבועת וכו' לא מפני שנשבעתי למלך אלא מפני שנשבעתי לאלקים בשעת קבלת הדת ובכלל זה יראת המלך וכבודו כנ"ל, והיינו נמי ירא את ה' בני ומלך, שתהא יראת ד' ויראת המלך משולבת אשה אל אחותה ועי"ז עם שונים אל תתערב עם אותם שונים שמשנים - בפרהסיא יראים ובחדרי חדרים מלעיגים, עמהם אל תתערב
