Háázinu - האזינו
A pársában a következőt olvashatjuk (32:20):
„Mert fonák nemzedék ez”.
Sátoraljaújhelyi Mojse Teitelbaum rabbi (elhunyt 5601/1841), akit jelentős könyve alapján „Jiszmách Mojse” néven ismernek, így ír:
Ez a poszuk Jáir Bacharach rabbi *, a „Chávojsz Jair” szavai szerint magyarázható, amelyet ezen vers, „Féltékenyek lettek a táborban Mózesre” (Zsoltárok 106:16) kommentárjaként vetett papírra.
Bacharach rabbi azt mondja, hogy amikor Mózes a táborba ment, és a nép többsége annak rendje és módja szerint kimutatta az őt megillető tiszteletet, néhányan féltékenyek lettek rá emiatt. Felettébb szomorú, hogy ugyanezek az emberek azért nem voltak irigyek rá, mert éjjel-nappal, kitartóan a parancsolatok betartásának és a tóratanulásnak szentelte magát.
Így – mutat rá a Jiszmách Mojse –, megváltoztatták a helyes rendet: féltékenyek voltak valamiért, amiért nem kellett volna, viszont nem mutattak irigységet a jó dolgok iránt, amely esetben viszont az irigység tulajdonsága kedvező értelemben hasznosulhatott volna. Ez a fonák viselkedés éppen az ellentéte annak, amit tenniük kellett volna, és ez az a mód, ahogyan a fenti, „perverz nemzedéket” említő vers magyarázható.
Eddig tart az idézetünk a Jiszmách Mojse könyvből.
Rabbi Jair Chájim Bacharach sírköve, Worms, Németország. Forrás: Wikipedia
A jellemfejlődés kívánatos útjaival foglalkozó muszar könyvekben találkozhatunk azzal az elképzeléssel, miszerint valójában nincs jó vagy rossz jellemvonás. Sokkal inkább arról van szó, hogy minden tulajdonság jónak tekinthető, ha a megfelelő időben és helyen használják, ám rossz lehet, amint rossz időben és helyen alkalmazzák. Egyetlen példa a sok közül: irgalom és kegyetlenség – mindkettő jó, ha a megfelelő helyen és időben ültetik át a gyakorlatba. Természetesen a viselkedésünk vezérfonalának az irgalomnak szükséges lennie, ** ugyanakkor tudni kell, hogy néha, még ha ritkán is, helye van az ellenkező előjelű viszonyulásnak is.
Híres példa erre Saul király története: miközben kegyelmet gyakorolt Ágág, Ámálék királya és a nép nyája felett – megszegve Sámuel próféta arra vonatkozó parancsát, hogy pusztítsa el mindannyiukat, kegyetlen volt a kohaniták városa, Nób papjaival szemben ***. Erről bölcseink azt mondják: „Aki kegyes lesz a kegyetlenhez, végül kegyetlen lesz a kegyeshez” (Midrás Tánchuma, Mecojro 1). Ez tükrözi azt az alapgondolatot, hogy minden jellemvonás megnyilvánításának megvan a maga helye és ideje, a kegyelemnek és a kegyetlenségnek, a féltékenységnek és a figyelmen kívül hagyásnak, és ugyanez igaz minden más viselkedésforma esetében is. Feladatunk ezért az, hogy „megmérjük” viselkedésünket, és megértsük, éppen mit vár tőlünk I-ten, áldott legyen, miközben ügyeljünk arra is, hogy ne cseréljük fel a tulajdonságaink használatának megfelelő módjait.
Az Örökkévaló segítsen nekünk, hogy minden jellemvonást és a hozzájuk kapcsolódó viselkedési formákat a megfelelő időben és helyen tudjuk alkalmazni!
———-
* Jair Chájim Bacharach, akit a legtöbben műve, a „Chávojsz Jair” alapján ismernek, német rabbi és jelentős háláchikus döntéshozó volt. 5462/1702-ben hunyt el Worms-ban, ahol a sírhelye található.
** Parancsot kaptunk, hogy kövessük a Szent, Áldott legyen Ő tulajdonságait, „Aki szeretetteljes jósággal vezeti világát, és irgalommal teremtményeit” (a „Nismász” ima).
Miképpen a Bölcseink mondják a „Járjatok mind az Ő útjain” (5Mózes 11:22) verse értelmét magyarázva: „...ahogy a Szent, Áldott legyen, irgalmas és kegyes, úgy legyetek ti is irgalmasak és kegyesek. Ahogy a Szent, Áldott legyen, igazságos, úgy legyetek ti is igazságosak. Ahogy a Szent, Áldott legyen, jámbor, úgy legyetek ti is jámborok” (Szifré D’varim Ékev 13).
*** Mondani sem kell, hogy Saul király igaz és szent volt, nem is tudjuk, hogyan foghatnánk fel a nagyságát, ezért semmiképpen sem kísérelhetjük meg „elítélni” őt a mi alacsony nézőpontunkból, jelen, gyenge színvonalú nemzedékünkben. Bölcseink azt mondják: „Ha a korai generációkat angyalok fiaiként jellemzik (spirituális szintjük alapján), mi emberek fiai vagyunk. És ha a korai nemzedékeket az emberek fiaiként írjuk le, akkor mi a szamarakhoz hasonlítunk. És még csak nem is Rabbi Ḥánina ben Dosza vagy Rabbi Pincḥasz ben Jáir szamarához hasonlítunk (amelyek rendkívül »igazságos« szamarak voltak), sokkal inkább más tipikus szamarakhoz” (Babilóniai Talmud, Sábbosz traktátus 112b)
De anélkül, hogy „ítélkeznénk” – I-ten ments – az előző nemzedékek felett, nekünk kötelességünk megtanulni, amit a Tórából lehetséges megtanulnunk: „Ez a Tóra, és nekem meg kell tanulnom” (Babilóniai Talmud, Brochosz traktátus 62a).
