Hetiszakaszunkban ez áll (24:67): „Jichok bevitte őt Szorónak, az ő anyjának sátrába, elvette Rivkát és felesége lett neki és szerette őt; így megvigasztalódott Jichok az anyja után”.
Első pillantásra rendkívül nehéz megérteni, miért közölte velünk a Szent Tóra, hogy „felesége lett neki és szerette őt”? Mert bizony nem az a Szent Tóra szokása, hogy pusztán hétköznapi történeteket meséljen nekünk.
Sokkal inkább úgy tűnik számomra, hogy a Szent Tóra szándéka az volt ezzel, hogy felrázzon bennünket, és burkolt erkölcsi tanulságot közvetítsen. Hiszen látnunk kell, hogy sok bűnünk miatt nemzedékünkben pestisként terjedt el a micvókat nem tartó fiatalok között, hogy mielőtt egy férfi és egy leány elindulhatnának közös útjukon (a Példabeszédek 30:19 alapján), a férfi a leány apjának házába megy, és hiábavaló, értelmetlen csevegéssel, könnyed tréfákkal és viccekkel próbálja megnyerni az ifjú hölgy szívét; majd miután úgy tapasztalja, hogy a leány varázsa és szépsége belopózott a szívébe, feleségül veszi őt.
Ám ez nem Jákojv ösvénye, akinek szívében az igazi zsidóság tüzes lángja ég. Amikor a házasságközvetítők lehetséges párt javasolnak neki, egy bizonyos személy lányát, előzetesen, még mielőtt belépne a házba, utánajár és kivizsgálja, vajon a lány egy tóratudós lánya-e (bász tálmid chochom), aki jószívű és bővelkedik jótettekben, valamint minden megnyilvánulását szemérmesség jellemzi. Gondosan megvizsgálja a lány viselkedését, különös tekintettel arra, hogy tartózkodik-e attól, hogy azon szemérmetlen nők szokása szerint járjon, akik fedetlenek karral róják az utcákat, és akiknek a szíve a nyakvonaltól egészen a mellkasig látható – jaj azon szemeknek, amelyek hasonló dolgokat látnak! Ehelyett olyan nőt keres, aki „kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a karját nyújtja” (Példabeszédek 31:20), és akinek a szíve az Ég felé nyitott, a szemérmesség, a tisztaság és az egyenesség útjain. Ha pedig talál egy nőt, aki mindezen nemes erényekkel és jellemvonásokkal rendelkezik, akkor, és csakis akkor veszi feleségül, és kezdi el szeretni őt – azon a módon és azokhoz az illemszabályhoz tartva magát, amelyeket áldott emlékű Bölcseink parancsoltak számunkra: „szeresse őt, mint a saját magát, és tisztelje őt jobban, mint a saját magát” (Babilóniai Talmud, Jevomojsz traktátus 62b).
Pontosan ez a Szent Tóra szándéka atyánk, Jichok, béke legyen vele, tekintetében. Hiszen a fenti vers előtt ez áll: „És elbeszélte a szolga Jichoknak mindazon dolgokat, amiket végzett” (1Mózes 24:66), és ahogyan az áldott emlékű Rási ezzel kapcsolatban magyarázza, mindezeket hallva vált teljesen világossá számára, hogy a nő jó tulajdonságokkal rendelkezik, bővelkedik a jócselekedetekben, és igaz tettei révén méltó hozzá. Majd csupán ezt követően olvassuk: „és felesége lett neki és szerette őt” – ami azt jelenti, hogy csak miután a nő a megfelelő erényeinek köszönhetően, az Ég által elrendelt házasság révén feleségül ment hozzá, szerette meg őt; nem pedig a szeretetet sorolta az első helyre, vágyott rá és áhította, majd ezután vette el feleségül.
Ezért mesélte a Szent Tóra mindezt el nekünk. Célja az volt, hogy tudjuk, miként teljesítsük be a verset: „indulj el nyájam nyomán” (Énekek éneke 1:8). Ezáltal válunk képessé tanulni és betartani, cselekedni és beteljesíteni, pontosan úgy, ahogyan szent Ősatyáink és szent Ősanyáink teljesítették be életfeladatukat. Lépteik nyomában fogunk járni anélkül, hogy eltérnénk jobbra vagy balra, ellentétben mindazok útjával, akik bevezetik a közelmúltban felbukkant újdonságokat. Ehelyett szilárdan a rangidőseink bölcsességéhez kell rögzítenünk elménket és gondolatainkat, akik ápolják a régóta bevált módszereket; és ezzel minden nap jól fogunk járni, egészen az igaz Megváltó eljöveteléig, ámen!
Forrás: A Haréj Beszsmim a Tóráról (הרי בשמים על התורה) könyv, melynek szerzője Jákojv Jojszéf Ginz rabbi és a Hajdúböszörményi Rabbinikus Bíróság elnöke (áv bész din), aki 5685-ben (1925-ben) hunyt el.
*
ויביאה יצחק האהלה ויקח את רבקה ותהי לו לאשה ויאהבה
ולכאורה קשה מאד דלמה סיפרה לנו התורה הקדושה זאת שהיתה לו לאשה ויאהבה, הלא לא כך הוא דרכה של תורה הקדושה לספר לנו סיפורי דברים בעלמא
ונראה לי דאדרבה התוה"ק הורה לנו בזה התעוררות רמז מוסר. דאנו רואין בעוה"ר בדור הזה שפשתה המספחת בין הנערים המנוערים מן המצות, שקודם דרך גבר בעלמה שהולך לשם אל בית אבי הנערה, ומדבר על לב הנערה כמה פטומי מילי דעלמא דברים של מה בכך דברי שחוק והיתול, ובראותו שנכנס אהבתה ויפיה בלבו אזי לוקח אותה לאשה
אמנם לא כן חלק יעקב אשר אש דת יהדות בוער בלבם - כשמדברין לו נכבדות עם בת פלוני חוקר ודורש מקודם שבא אל הבית אם היא בת תלמיד חכם ובעלת לב טוב וגומלת חסדים וצנועה בכל תהלוכותיה ומדקדקי במעשיה ורואה ומסתכל האם היא אינה הולכת כבנות שחץ שזרועותיה מגולין בשוק ולבה פתוח מבית הצואר עד השדים אוי לעינים שכך רואות, אלא שתהיה זרועותיה וכפה מגולין לפרוס לעני, וידיה תשלח לאביון, ולבה תהיה פתוח לשמים על דרכי הצניעות והכשרות, ואם אשה בכל אלה מצא בכל המעלות והמדות הללו אזי לוקח אותה לה לאשה ויאהבה, כדרך וכנימוס שהזהירו גם חכמינו ז"ל לאהוב אותה כגופו ומכבדה יותר מגופו
וזהו כוונת התורה הקדושה בכאן אצל יצחק אבינו ע"ה, דכתיב מקודם ויספר העבד ליצחק את כל הדברים אשר עשתה, וכמו שפירש רש"י ז"ל שם שנתברר לו מדת טובה ושהיא גומלת חסדים, ושראויה לו מצד כשרון מעשיה הטובים אז אחר כך "ותהי לו לאשה ויאהבה', כאשר כבר היתה לו לאשה מצד זיווגו הראוי לו מן השמים אז ויאהבה, ולא מקודם לאהוב ולחשוק ולחפוץ ואחר כך לישא אותה
על כן סיפרה לנו זאת התורה הקדושה, למען נדע לקיים צאי לך בעקבי הצאן, ונלמוד ונשמור לעשות ולקיים כדרך שעשו וקיימו אבותינו הקדושים והאמהות הקדושות, ובעקבותיהם נלך ולא נטה ימין ושמאל כדרך המתחדשים חדשים מקרוב באו, ורק נקבע דעתינו ומחשבותינו בדעת זקנינו שהישן נוח להם, ואז יהיה טוב לנו כל הימים עד ביאת גואל צדק אמן
ספר הרי בשמים על התורה, מאת הרב יעקב יוסף גינז אב"ד בעסערמין, נפטר 5685/1925