Rubinstein Áron David

A következő gondolatokat Rubinstein Áron David rabbi (5704/1944) Mezőkovácsháza főrabbija és a helyi jesiva vezetője mondta el egy csütörtöki napon, a Boj hetiszakasz hetében, Svát hó 4-én 5688/1928-ban, figyelmeztető és ébresztő szándékú beszédében, egy nyilvános, a közösségét érintő böjti napon, amelyet a nagyváradi és a kolozsvári Tóra-tekercsek és szent tárgyak megdöbbentő meggyalázására válaszul hirdettek ki. *

Alább egy részletet közlünk ebből a beszédből, amelyben Rubinstein rabbi a zsidó gyermekek Tóra útján való nevelésének döntő fontosságát hangsúlyozta. Ezt a tanulságot a hetiszakaszból vonta le, amelyben a fáraó nem hajlandó elengedni a gyermekeket is a szüleikkel. Ám erre Mózes mesterünk így reagál: „Ifjainkkal és véneinkkel megyünk” (1Mózes 10:9). Mindemellett arra is felszólította a közösség tagjait, hogy a zsidó élet általuk mindaddig kevesebb figyelemben részesített alappilléreit is erősítsék meg.

Íme a szavai:

A Tóra felteszi a kérdést (5Mózes 29:23): „Miért bánt el így az Úr ezzel az országgal, és miért lángolt fel ilyen nagyon haragja ellene?” 

Az „ezzel az országgal” a földi életre utal, a nehézségekre, illetve az anyagi életben való boldogulás és a megélhetés biztosításának kényszerére.

„A lángoló harag” pedig arra az isteni indulatra céloz, amely a környezetünkben tapasztalható bajok és felháborodás formájában nyilvánul meg. 

A „nagy” a Tórára utal, ahogy írva van (5Mózes 4:8): „És melyik az a nagy nemzet, melynek oly igazságos törvényei és rendeletei vannak, mint ez az egész tan, melyet én ma elétek teszek?” 

Úgy tűnik, Rubinstein rabbi ezekben a versekben olyan kérdésekre ismert rá, amelyeket minden ember hajlamos feltenni magának: például azt, hogy mi szükség van nehézségekre a megélhetéshez szükséges anyagiak előteremtése során, miért vannak bajok körülöttünk, és miért követnek el emberek szentségtörő cselekedeteket, mint amilyen a szent Tóra-tekercsek említett meggyalázása is volt?

A Szentírás így felel a saját kérdésére: „Azért, mert elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének a szövetségét”.

Majd ekképpen folytatja (5Mózes 29:28): „Amik rejtve vannak, az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké”.

Ez azt tanítja, hogy bár a Teremtőnek biztosan van a jóra irányuló rejtett szándéka, azonban amit kinyilatkoztatott számunkra és ami a kezünkbe átadatott, az a gyermekeink iránti felelősségünk, amelynek arra kell irányulnia, hogy megóvjuk és a Tóra szerint neveljük őket. A gyermekek ugyanis a Tóra oszlopai, ahogy írva van: „Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat” (Zsoltárok 8:3).

E tanulság egyértelműen kitűnik az Egyiptomból való kivonulásból. A fáraó kész volt elengedni a felnőtteket, de nem a gyermekeket, ám Mojse Rábénu kijelentette: „Ifjainkkal és véneinkkel megyünk”.

A fáraó így válaszolt: „Lássátok, hogy rossz van szándékotokban (...) Menjetek csak a férfiak” (1Mózes 10-11). Ugyanis megértette, hogy a gyermekek nélkül Jiszroél nem lenne méltó sem a kiváltására az egyiptomi fogságból, sem a Tóra fogadására.

Ez a következő vers jelentése is (Ézsaiás 27:6): „Eljön majd az idő, mikor gyökeret ver Jákov, virágozni, virulni fog Jiszroél”. Amennyiben a gyökér – vagyis a gyermekek, akiket Jákovval azonosíthatunk – erős, akkor Jiszroél valóban virágozni fog az elkövetkező nemzedékekben.

A Tóra szerinti gyermeknevelésen túl, amely Jiszroél elsődleges és legerősebb védelme, a megváltáshoz négy további alapvetés is szükséges: zsidó név, zsidó nyelv, zsidó módra történő öltözködés és szemérmesség, valamint a zsidók közötti szeretet és egység.

Bölcseink tanítják, hogy Jiszroél azért érdemesült a megváltásra Egyiptomból, mert éppen ezeket a dolgokat sikerült megőrizniük – a nevüket, a nyelvüket, az erkölcsi normáikat –, és mert nem voltak közöttük besúgók, ami azt mutatja, hogy fenntartották az egységet és a egymás iránti szeretetüket (Vájikrá Rábbó 32:5).

Ezekre a fundamentumokra utalnak a Tóra öt könyvének nevei is:

B’résisz – Jiszroélt résisznek, „elsőnek” nevezik (Jeremiás 2:3; Rási a Teremtés könyvéhez 1:1), különös tekintettel a gyermekekre, akik a nép kezdetét és gyökereit jelentik.

Smojsz – fordítása: „nevek”, ami utal arra, hogy nem változtatták meg a neveiket.

Vájikró – „és ő hívta”; a szeretetről és barátságról szól, a szeretet hívásáról, amellyel az örökkévaló is „szólította” Mózest (Rási a Mózes harmadik könyve 1:1-hez).

Bámidbor – a ruházatra és a szemérmességre is céloz, ahogy írva van: „Emlékezzél meg az egész útról (...) a pusztában (bámidbor) (...) ruhád nem kopott le rólad (...) negyven éven át” (5Mózes 8:2-4). A zsidó identitás kifejezésére alkalmas ruhákat viseltek, és nem követték a környező népek szokásait.

Dvorim – „szavakat” jelent, a zsidó nyelvet, amelyet mindvégig használtak és nem változtattak meg.

Ezek együtt alakítják a Tóra teljességét.

---

Sajnálatos módon napjainkban ennek pontosan az ellenkezőjét látjuk. A gyermeknevelés során sokan nem gondolkodnak el azon, mi lesz az utódaikból, jóllehet ennek a felelőssége elsősorban az anyákra hárul, ahogy a Bölcseink tanítják:

„Mely érdemükért kapnak jutalmat a nők?” – azért, mert gyermekeiket Tórát tanulni küldik, és azért, mert támogatják és várják férjeiket, amíg azok tóratanulással foglalkoznak (Babilóniai Talmud, Brochojsz traktátus 17a).

Számos otthonban nem őrzik többé a zsidó neveket. Különösen igaz ez a lányok esetében. Még a zsinagógákban is idegen nyelveken beszélnek az imádkozás során. A ruházkodás terén elkövetett szabályszegések jól ismertek, ellentétben a pusztában vándorló zsidó nőkkel, akik tükreiket – kedves dísztárgyaikat – adományozták a sivatagi Szentély számára (2Mózes 38:8; Rási). A szeretet pedig gyűlöletbe fordult az emberek között.

Mindezeket a dolgokat helyre kell hoznunk. Ha megtesszük, megérdemeljük a Megváltást, ahogyan őseink is megváltást nyertek Egyiptomból, mert ezekhez az alapvető dolgokhoz hűségesek maradtak és kiemelkedően tejesítettek bennük.

---

* Lásd itt a Zsidó újság, a magyar ortodox zsidóság hetilapja cikkeit ezekről a szörnyű eseményekről:

https://www.epa.hu/04900/04939/00101/pdf/EPA04939_zsido_ujsag_1927_47.pdf