Vájislách - וישלח‎

Aktuális hetiszakaszunkban ez áll (32:6):

„És lett ökröm, szamaram, juhom, szolgám és szolgálóm; azért küldtem én, hogy tudtára adjam uramnak, hogy kegyet találjak a te szemeidben”.

Alant következnek Smuél Ehrenfeld rabbi, más néven a „Chászán Szojfer” (1643/1883) * szavai, aki rabbija volt Bethlennek, Szikszónak és Nagymartonnak, egyúttal a helyi jesivákat is vezette. A szélesebb körben Matterszdorfer Ráv néven ismert vallási vezető gondolatai a „Chászán Szojfer Ál Hátojró” חתן סופר על התורה című könyvben találhatóak meg.

Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy atyánk, Jákov, békesség legyen vele, aki ugyan a pátriárkák közül a kiválasztottnak számított (Midrás Rábbó 76:1), miért tűnik mégis olybá, mintha nem hitt és nem bízott volna I-ten Nagy Nevében, áldott legyen Ő?

Mindazonáltal mondhatnánk, hogy valójában Jákov mégiscsak bízott benne, áldott legyen. Mindaz, amit tett, amikor követeket és ajándékokat küldött Ézsauhoz, azt célozta, hogy kielégítse ennek a gonosz embernek a kapzsiságát (Rási 32:17), és ezzel előkészítse az utat fiai és az utánuk következő nemzedékek számára.

Mindez egy olyan útra emlékeztet bennünket, amely annyira bizonytalan és csúszós, hogy egyetlen kocsis sem tud végighajtani rajta, ám ha mégis akad valaki, aki képes közlekedni azon, és ezt meg is teszi, ezzel megnyitja a lehetőséget mindenki más számára, és ők is képessé válnak ugyanazon az úton haladni. 

Ennek az elképzelésnek megfelelően a királyok királya, a Szent, áldott legyen Ő, aki tudta, hogy fiai szét fognak szóródni a népek között a sok bűnünk miatt, ezért Ő, áldott legyen, nagy irgalmában és jóságában enyhíteni akart a bajainkon és terheinken, és elküldte atyáinkat Egyiptomba, hogy utat nyissanak nekünk, amivel komoly segítséget nyújtott az utánuk következő nemzedékek számára.

Ugyanez volt a szándéka atyánknak, Jákovnak is, béke legyen vele, amikor ajándékokat küldött, hogy kielégítse annak a gonosz embernek a kapzsiságát, és azzal, hogy megnyitotta számunkra az utat, ez a sajátos megközelítésmód a zsidó nép sajátossága lett, hogy képes legyen enyhíteni a száműzetés igáját, ahogyan azt a Rámbán (Náchmánidész) is írta. **

Ezért van tehát így írva: „És lett ökröm, szamaram, juhom”, mivel Jákov gyászba borult fiai, vagyis a következő nemzedékek miatt, akik száműzetésbe mennek. Erre a szomorúságot sugalló „vájhi” („és lett”) kifejezés is utal. Jákov előre látta, hogy a népek néha „ökrökként” tekintenek majd rájuk, és dolgoztatják őket, néha „szamarakként”, hogy szinte elbírhatatlan terheket cipeljenek, néha pedig vágóhídra vezetett juhokként kezelve fogják megkínozni, megalázni és megsemmisíteni őket. Csakhogy adódik a kérdés: miként lesznek így képesek megmenekülni a kezeik közül? Jákov azért küldött ajándékokat ennek a gonosz embernek, hogy előkészítse számunkra az utat.

Jákov ekképp folytatja: „hogy kegyet találjak”, ami egyaránt utal a jelenre és a jövőre, azaz arra, hogy „amíg a fiaim a te fiaid (Ézsau fiai, vagyis a népek) között lesznek, és ezt a megközelítést alkalmazzák, ez a megmenekülést jelenti majd számukra, és kegyet találnak a szemeidben”.

Ehrenfeld rabbi hangsúlyozza, hogy ezt az elképzelést mélyen meg kell érteni.

*

Folytassuk tovább! Ehrenfeld rabbi ugyanis még egyszer utal erre az elképzelésre a hetiszakaszunkban, annak a versnek a kapcsán, amely arról szól, hogy Jákov milyen üzenet átadására kötelezte küldönceit, arra az esetre, ha találkoznak Ézsauval.

„Akkor mondd: »Szolgádé, Jákové, ajándék ez küldve uramnak, Ézsaunak; és íme, ő is mögöttünk van«” (1Mózes 32:19).

E verset szintén az alapján érdemes magyarázni, fejti ki Ehrenfeld rabbi, amit már megtudtunk, jelesül, hogy az ajándékok küldésének fő célja az volt, hogy útmutatást adjon számunkra, miképp kell viselkednünk az Edom gonosz birodalmába történő száműzetésünk idején.

A midrás a következőképpen fogalmaz a szavak kapcsán, melyeket Jákov intézett Ézsauhoz, „Lassan fogok haladni” (33:14): mindez Ézsau azon kérdésére válaszul hangzott el, amely afelől érdeklődött, hogy miként lesznek képesek Jákov és utódai ellenállni a gonosz emberek mesterkedéseinek, az egymást követő nemzedékek során?

Jákov erre válaszolta azt, hogy mindez egyedül lassan haladva lehetséges, alárendelődéssel és ajándékok időnkénti adásával, amint azt fentebb már kifejtettük. Jákov elsőszámú célja az ajándékok küldésével ugyanis az volt, hogy útmutatást adjon utódainak arra vonatkozóan, mit tegyenek, amikor kedvező elbírálást remélnek az uralkodóktól, amint az írva van: „hogy kegyet találjak a te szemeidben”.

Hiszen nem csupán ajándékokkal szükséges kielégíteni a gonoszokat, hanem a száműzetés alávetettségét külső jelekkel is ki kell fejezzük, ahogy a midrás (78:14) kifejti a „lassan fogok haladni”, „elfedett arccal fogok menni” szavak kapcsán. ***

Jákob azt is megparancsolta az ajándékvivőknek, hogy mondják Ézsaunak: „szolgádé, Jákové”, ami szintén egy tanítás a következő nemzedékek számára arra vonatkozóan, hogy milyen legyen az alapállásuk a száműzetés ideje alatt.

Ennek megfelelően mondandójukhoz ezt is hozzátették a követek: „ajándék ez küldve uramnak”, hogy a pénzbeli lekötelezettsége mellett személyes kapitulálására is rámutassanak, „mivel urának nevez téged, magát pedig szolgádnak”.

Mindez nem Jákov számára volt igazán szükséges, hiszen ő, kiválasztottként az ősatyák közül, nem aggódott önmagával kapcsolatban a gonosz Ézsau miatt. Sokkal inkább az utána következő nemzedékek felkészítése okán volt fontos, amint azt a „mögöttünk” („áchárénu”, אחרינו) szó használata is sugallja, ami „követnek minket” értelemben is felfogható. Az elhangzottak tehát útmutatásként szolgálnak a következő nemzedékek számára, ahogyan azt elmagyaráztuk.

Itt érnek véget Ehrenfeld rabbi szavai.

A továbbiakban szeretnénk idézni Jiszroél Méir HáKojhén Kagan rabbi, ismertebb nevén a „Chofec Chájim” szavait, amelyek a „Chofec Chájim ál Hátojró” című könyvben, a D’vorim hetiszakasz kapcsán szerepelnek.

A Tóra arra tanít minket, hogy ne szálljunk szembe a nemzetekkel, még akkor sem, ha azok konfliktusba keverednek velünk. Követnünk kell atyánk, Jákov példáját az Ézsauval vívott háborújában, ahogy a Rámbán is hangsúlyozza: amit Jákov tett, az tanítás a jövő nemzedékei számára. Mindaz, ami vele és Ézsauval történt, az velünk is meg fog történni Ézsau fiaival való kapcsolatunk során, és ragaszkodnunk kell ennek az igaz embernek az útjához, hogy készen álljunk arra a három dologra, amelyre ő maga is felkészült: imádkozni, ajándékokat küldeni és háború révén megmenekülni – elfutni és így megmenekülni. Ezek a Rámbán szavai.

A Chofec Chájim pedig a következő, nyugtalanító szavakkal folytatja:

És íme, amíg ezen a kikövezett úton jártunk, a Szent, áldott legyen Ő, megmentett minket a kezeiktől. Ám amióta lecsábítottak minket az utunkról, és az újak, akik csak nemrég érkeztek (5Mózes 32:17 szerint) új szokásokat vezettek be, eldobták atyánk fegyverét, ehelyett ellenségeink fegyvereit vették magukhoz, azóta nemcsak kisebbek és gyengébbek lettünk, hanem sok gonoszság és baj is ért minket. I-ten irgalmazzon népünknek, és hozza vissza igaz bíróinkat, amint korábban volt!

Eddig tart a Chofec Chájim gondolatmenete.

A Chofec Chájim szavai.

A Chofec Chájim 5693/1933-ban hunyt el, ami azt jelenti, hogy ezeket a szavakat még azelőtt mondta – tehát már ebben az időben is egyértelműen látható volt a veszély, amelyet a hívatlan „új” őrzők felelőtlen magatartása okozott, akik minden(!) zsidó képviselőiként léptek fel. Jóllehet a Tóra szerint „semmilyen körülmények között nem szabad olyan személyt kinevezni Jiszroélben, aki nem fél I-tentől” (Rámbám, Hilchosz Meláchim 1:7), nemhogy nyíltan eretnekeket, akik gyűlölettel és megvetéssel tapossák sárba a szent Tórát.

Több rabbi vélekedett úgy, hogy a cionisták legalább részben felelősek a zsidók szörnyű megsemmisítéséért a második világháború alatt. Nem csak spirituális értelemben, mert nagy bűnöket követtek el, és számtalan lelket szakítottak el I-tentől és a Tórától, és nem is pusztán azért, mert nem segítették, sőt, egyenesen akadályozták a mentési erőfeszítéseket, hanem azért is, mert évtizedeken keresztül folytattak hangos propagandát a „zsidókkal” összefüggő „problémákkal” kapcsolatban, amelyekre a legváltozatosabb, nem a szent tanokon alapuló, vagy egyenesen Tóra-ellenes „megoldásokat” kínáltak. Márpedig ezzel további gonosz embereket késztetettek arra, hogy ők is saját, gonosz megoldásokat keressenek erre a „problémára”.

Vannak dokumentumok is e csoportok közötti együttműködésről, azonban ez a téma túl hosszú és összetett ahhoz, hogy itt és most kitérjünk rá. Aki ténylegesen keresi az igazságot, az meg is fogja találni.

A hagyományos, Tórához hű módszerek az évszázadokon keresztül tartó száműzetés során bizonyították helyénvalóságukat, ennek megfelelően a zsidók megadják magukat, csendben maradnak, ajándékokat adnak, és ha szükséges, menekülnek az életükért. Mióta a nem kívánt új, eretnek „vezetők” megkezdték útjukat, egyrészt beolvadva a nemzetek közé és követve az útjaikat, másrészt pedig keményen beszélve velük és háborúkat indítva ellenük, elkezdődtek a nagy bajok.

Természetesen mindez még akkor is igaz, amikor haredi vagy haszid ruhát öltenek, függetlenül attól, hogy maguk is a rossz és bizonytalan ösvényen járnak-e, vagy „csak” azokhoz társulnak, akik ezt az utat követik. „Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek, és kárhoztatják a nemzetek” (Példabeszédek 24:24).

Mivel hanuka közeledik, szükséges megemlítenünk, hogy a menóra meggyújtásának városok központjaiban és nyilvános helyeken nincs alapja a Tórában, a háláchában és a bevett szokások között sem. Ez egy új jelenség, amelyet, úgy tűnik, a keresztények által állított fák ihlettek meg, és amelyet egy szekta vezetője kezdeményezett, aki hosszú éveket töltött el zsidóktól elzárva, egyetemeken a népek fiai közé vegyülve és távol a nemzedéke Tóra-vezetőitől.

Ez az új „szokás” ellentétben áll a száműzetés megszokott viselkedésmódjával, és talán azzal magyarázható, hogy ennek a régen elhunyt vezetőnek a követői nem kevesebbnek tartják őt, mint a Messiásnak, és ezért nem engedelmeskednek a száműzetés tórai stratégiájának. Ugyanis, ha eljött a messiás, akkor a száműzetés sincs többé. Sajnos azonban a messiásuk hamis, ráadásul az általuk meghonosított gyakorlatok és hamis hiedelmek csak késleltetik az igazi Megváltást.

Nem beszélve arról, hogy az új, nyilvános rendezvények hanuka ünnepén további vétkekkel is együtt járnak, mint például a szemérmetlenség, a gonosztevőkkel való társulás és a nekik adott tisztelet, az Örökkévaló nevének hiábavaló említése és számos egyéb. „Aki vigyáz magára, messze elkerüli őket” (Példabeszédek 22:5).

Kövessük a Tóra igaz útját, amely nekünk és mindazoknak, akik hozzánk kapcsolódnak, a végső jót hozza el ebben a világban és az örökkévalóságban, ámen!

———

* Ne tévesszük össze Mojse Szojfer rabbival, a szent Chászám Szojferrel. Ehrenfeld rabbi az unokája volt, vejének, Dovid Cvi Ehrenfeld rabbinak a fia. Innen ered a Chászán Szojfer név, amely a Szojfer vejét, azaz a Chászám Szojfer vejét jelenti. Nem tévesztendő össze az unokájával sem, Smuel Ehrenfeld rabbival, aki ugyanezt a nevet viselte és szintén Matterszdorf rabbija volt (1740/1980-ban hunyt el az USA-ban).

** A Rámbán gondolatait viszik tovább a Chofec Chájim szavai.
*** Ehrenfeld rabbi a midrást úgy magyarázza, hogy nem szabad feltűnősködnünk, például drága ékszerekkel, autókkal stb., különösen nehéz időkben.

Ahogy a midráshoz írt Éc Jojszéf kommentár magyarázza: ne lázadjunk fel és ne álljunk ellen a nemzeteknek semmiben, ne adjunk okot számukra, hogy féltékenyek legyenek ránk, viseljük nagy türelemmel és elfogadással azt, amit tesznek, és nyugtassuk meg őket! Az eltakart arc azt jelenti, hogy ha szükséges, ki kell kerülnünk a látóterükből, és el kell menekülnünk előlük, amíg a haragjuk, azaz a nehéz időszak el nem múlik. Íme az Éc Jojszéf eredeti szavai a szent nyelven:

והשיב (יעקב) שיתנהג לאטי בנחת, כלו' שלא יהרוס להתקומם לנגדם ולהתגאות בשום דבר לתת להם מקום להתקנאות בו. אלא יהיה סובלן בסבלנות גדולה ובפיוסין וכיוצא. א„נ שילך בפנים כרוכות ר”ל שיתכסה מעיניהם ויברח מפניהם עד יעבור זעם: